Promenád
Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-12 14:03:57

Az ausztriai választási kampányban kiemelt helyet kap a bevándorlók ügye, hiszen az ötszázezres csoport szoros választási küzdelem esetén akár el is döntheti a voksolás kimenetelét - írta kedden a Die Presse című osztrák lap keddi összefoglalójában, hozzátéve, hogy a pártok emiatt mind igyekeznek megszólítani a külföldi származású osztrákokat.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-12 13:10:09

Elkészült a Vásárhelyi Tv 10 részes ismeretterjesztő sorozata. A Kísérletek a fizika hőskorából című produkció a Bethlen Gábor Református Gimnázium országosan is egyedülálló, több mint 150 éves szertárában található eszközök segítségével mutat be érdekes és látványos kísérleteket.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-11 13:32:21

Szombaton elsősegélynyújtó tanfolyam kíséretében a Defibrillátor Plusz Kft. átnyújtotta azt az életmentő készüléket, amelyet a Bordány Sportkör vásárolt – a klub munkatársai, segítői, háziorvosok és civil szervezetek képviselői pedig elsajátíthatták az újraélesztés helyes technikáját, és megtanulhatták használni a készüléket.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-11 12:48:22

Eifert János fotóművész és Csató Tamás festőművész kiállítása látható Budapesten, az OTPbank Galériában, amelyet Matiszlovics Tibor, a MANK szolgáltatási igazgatója nyitott meg. Közreműködött: Gyárfás István dzsesszgitáros. A kiállítás megtekinthető az OTP Bank Nyrt. aulájában (Budapest XIII. Babér u. 9.), 2017 szeptember 30-ig hétköznap 08 órától 18 óráig.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-11 10:20:17

A rendelkezésre álló adatok alapján 2017. szeptember 11-én 9 óra 50 perc körül Kiskunfélegyházán, a Szegedi úton lévő vasúti kereszteződésben egy menetrend szerint közlekedő személyvonat eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy 61 éves kerékpárost. A férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.Az érintett útszakaszon nincs forgalomkorlátozás.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-11 07:54:31

A Magyar Államkincstárfelhívja a kárenyhítési kockázatközösségben tag mezőgazdasági termelők figyelmét arra, hogy 2017. szeptember 15. napjáig van lehetőség a 2017. évi kárenyhítési hozzájárulás megfizetésének jogszerű teljesítésére.Az idei évtől kezdve lényegesen könnyebben teljesülnek a kárenyhítő juttatás igénybevételének egyéb feltétele is – tájékoztatott a Magyar Államkincstár.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-11 07:27:08

A Hód – Dog Kutyabarát Egyesület és a MEOE közös szervezésében a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában rendezett dupla CACIB kutyakiállítás 2. napján, vasárnap rendezték meg a hobby kutyaszépségversenyt.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-09 09:44:59

Általában javul az egészségi állapot Magyarországon, miként az Európai Unióban is, de még sok a tennivaló - mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-09-09 08:37:08

A rendőrségre 2017. szeptember 5-én 23 óra 4 perckor érkezett bejelentés arról, hogy ismeretlen tettes az elmúlt kettő órában eltulajdonított egy Opel Corsa típusú személygépkocsit, ami Kecskeméten, a Dózsa György úton parkolt. A feltételezett elkövető a lezárt jármű ablakát betörte, beindította, majd elhajtott azzal.