Promenád
Feltöltő: Soós Kata / 2017-12-15 12:56:19

Megújult formában jelent meg idén a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK)„Top 100 – Csongrád megye gazdasága 2017” című kiadványa, amelyet ezúttal a Délmagyarországot kiadó Lapcom Zrt. közreműködésével adott ki a gazdasági önkormányzat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint a Központi Statisztikai Hivatal által készített elemzések mellett újdonságként interjúk, riportok gazdagítják a kiadványt.

Feltöltő: Czabarka János / 2017-12-14 15:01:38

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala Hódmezővásárhely, Ady Endre út 14. szám alatti épületének bővítési munkálatai hamarosan befejeződnek. 2017. december 18. és 19-án berendezik a Kormányablak ügyfélszolgálati helyiségét, így ezen a két napon, az épület földszintjén az ügyfélfogadás szünetel.

Feltöltő: Szeri Csaba / 2017-12-14 12:28:52

Kitárta kapuit a nagycsoportosok előtt december 14-én a Varga Tamás Általános Iskola Mártélyi Tagintézménye. A tanító nénik mozgásfejlesztő gyakorlatokkal, vidám játékokkal várták a következő tanév elsőseit, akik a szívüket és lelküket beleadva élveztek az iskolás létet. Fotógalériával!

Feltöltő: Czabarka János / 2017-12-13 05:58:57

Eleinte borult lesz az ég, és többfelé várható eső, havas eső, a hegyekben és ÉNy-on hózápor. Napközben csökken, szakadozik a felhőzet. Erős lesz az ÉNy-i szél. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet: délután 3-8 fok lesz. Hidegfronti hatás érvényesül.

Feltöltő: Soós Kata / 2017-12-11 16:19:44

Kass János születésének 90. évfordulója tiszteletére kamarakiállítás nyílik a Kass Galériában Szegeden. A Kass János Baráti Kör által szervezett tárlaton a mester barátai, tisztelői által őrzött dokumentumokat, tárgyakat mutatnak be. A „Kass ereklyék Szegeden – A szegedi otthonokban, köztünk élő Kass János” című kiállítást december 14-én, csütörtökön 15.30-kor nyitják meg.

Feltöltő: Soós Kata / 2017-12-11 14:19:02

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Női Vezetői Klubjának meghívására, a Humán Klub és a Reklám Klub közreműködésével december 13-án Jakupcsek Gabriellát köszönthetjük előadóként, beszélgető-társként Szegeden, a kamarában. És te hogy vagy? Bővebben – kérdezi Jakupcsek Gabriella a most karácsonyra megjelenő második könyvében, ami a Megúszhatatlan című könyvének a folytatása.

Feltöltő: Szeri Csaba / 2017-12-09 12:43:20

Első alkalommal rendezte meg december 9-én a mártélyi Mikulás Sétát az EVP-EFI Hódmezővásárhely. Az időjárás nem kedvezett a résztvevőknek, ám a Mikulás jelmezeseknek az eső és hó halmazállapotok között váltakozó csapadék sem szegte kedvét. Ha csökkentett pályán is, de lezajlott az első Mikulás Séta!

Feltöltő: Soós Kata / 2017-12-08 13:43:04

December 10-én 14 órától Mindszenten színes programokkal készülnek. Lesz Luca-napi bütykölde Lucabúza-ültetés, hagymakalendárium, szerencsepogácsa-sütés Luca-napi népszokások felelvenítése, kotyolás, valamint férjjósló praktikák is a Keller Lajos Városi Könyvtárban.