Promenád
Feltöltő: Égető Réka / 2018-02-23 19:18:33

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjához kapcsolódóan 23 '56-os címmel Kiss Adél festőművész, Oláh Katalin Kinga szobrászművész és Oláh Mátyás László szobrászművész közös tárlata nyílt meg pénteken a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Az alkotók az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ismert és kevéssé ismert huszonhárom szereplőjének portréját alkották meg különböző technikával és eltérő művészi látásmóddal.

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-23 18:45:21

Pókember, ninja, Batman és pillangók is eljöttek pénteken a már hagyományosnak mondható makói roma farsangra. Annak a gyerkőcnek sem kellett elkeserednie, aki nem bújt jelmezbe, hiszen a helyszínen szakavatott kezek segítettek nekik az álarcok elkészítésében.

Feltöltő: Kutasi Roland / 2018-02-23 15:00:12

Három dél-alföldi család történetén keresztül mutatta be a kommunista rendszer kuláküldözését a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott rendhagyó történelemóráján Nagy Gyöngyi. Az Emlékpont történészének pénteki előadásán az Eötvös József Szakközépiskola diákjai vettek részt.

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-22 20:23:21

Ha a máltai szeretetszolgálatról hallunk, elsőként az adományozás jut az eszünkbe. A szervezet makói csoportja ennél sokkal többet tesz, péládul ápolja a kapcsolatokat a határon túli magyarsággal. A szerb és a román határ közelsége miatt sűrűn is találkozhatnak egymással. Csütörtök este a makói könyvtárban került sor egy összejövetelre.

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-22 12:13:10

Vajon miért kerülhetett a sírba a férfi koponyája helyére egy kecske feje, illetve mire is lehetett használni egy több mint 12 kilós bronztekerecset? - ha kíváncsi rá, akkor keresse fel a makói József Attila Múzeumot. A miskolci Hermann Ottó Múzeum csütörtökön nyílt vándorkiállítása az időszámításunk előtt 2300 és 900 közötti bronzkori ember mindennapjait szemlélteti.

Feltöltő: Czabarka János / 2018-02-22 06:13:19

A Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola a"HATÁRTALANUL! „Program: Tanulmányi kirándulás hetedikeseknekcímmel megjelentetett pályázata keretében idén is mindkét hetedikes osztálya minden tagjának lehetőséget ad, hogy Erdély varázslatos vidékét megismerhessék, Arany és Petőfi nyomában egy történelmi, irodalmi és földrajzi időutazás keretében.

Feltöltő: Kutasi Roland / 2018-02-20 22:22:20

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatot szervezett a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amely kedden este könyvbemutatóval vette kezdetét. A rendezvényen a közgyűjtemény intézményvezetője, Miklós PéterA katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950)című kötetét ismerhették meg az érdeklődők a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) vásárhelyi csoportjával közösen rendezett eseményen. KÉPGALÉRIÁVAL!

Feltöltő: Égető Réka / 2018-02-20 19:02:18

A Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola egy évben több alkalommal is lehetőséget biztosít a növendékek számára, hogy a színpadon, publikum előtt mutatkozzanak be, ezzel rutint szerezve a későbbi versenyekre, fellépésekre. Kedden összesen tizenöt hangszeres produkciót láthatott, hallhatott a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönsége.

Feltöltő: Soós Kata / 2018-02-20 15:17:32

Hónapokkal a bemutató előtt egymás után kell bejelenteni a plusz előadásokat, olyan gyorsan kapkodják a jegyeket a szuperprodukcióra. Most az augusztus 20-i napot nyitották meg a szervezők.Meghirdették a Szabadtéri kis színpadának nyári műsorát is, az Úrhatnám polgár kerül színre, Molière-től, Parti Nagy Lajos átiratában.

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-20 14:26:50

Nem csupán megújul, hanem több hellyel is bővül a makói kórház Béke téri parkolója - ezt kedden a helyszínen jelentette be dr. Nagy Jenő igazgató és Weszelyné Véghseő Henriett Mária települési képviselő. A Húsvétra elkészülő beruházást követően átalakítják az egészségügyi intézmény körül parkolási rendet is.

Feltöltő: Kutasi Roland / 2018-02-20 14:11:12

A szegedi Dózsa György Általános Iskola tantestülete kereste fel február 19-én a hódmezővásárhelyi Emlékpontot Szuromi István igazgató vezetésével. Az iskola életében tanítás nélküli munkanap volt a hétfői, s mivel a tantestület nagy része még nem járt az Emlékpontban, az igazgató javaslatára Hódmezővásárhelyre utaztak az iskola pedagógusai.

Feltöltő: Kutasi Roland / 2018-02-19 18:15:18

Ez az év az első, hogy a Magyar Írószövetség kezdeményezésére Jókai Mór születésnapján, február 18-án események sorozatával ünneplik a Magyar Széppróza Napját. Hétfőn a hódmezővásárhelyi Emlékpontban az írószövetség Csongrád megyei írócsoportjával közösen ez alkalomból Bogoly József Ágoston irodalomtörténész tartott rendhagyó órát vásárhelyi középiskolásoknak Németh László regényösvényei és a kortárs magyar széppróza útjai címmel.

Feltöltő: Szabó Viktor / 2018-02-17 17:36:45

Már hagyományosnak mondható az a télbúcsúztatóval egybekötött jelmezes, lovas felvonulás, amelyet február 17-énj tartottak meg Hódmezővásárhelyen. A lovasok bejárták Vásárhely utcáit, majd a sétáló utcán mutatták be jelmezeiket. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt pedig összecsapott Cibere vajda és Konc király.

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-16 17:40:37

- Már az óvodásként fadarabokkal játszottam, s ezen természetes és jól formálható anyag szeretete mind a mai napig kitart nálam - mondta Kisvárdai Lajos péntek este a makói könyvtárban nyílt kiállításán. A 71 esztendős fafaragó nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot és költözött Arad megyéből Kübekházára.