Promenád

Száz év legnagyobb fejlesztései Vásárhelyen

Feltöltő: Kutasi Roland / 2017-09-02 03:11:56

- Ennyi pénz százéves távlatban nem került itt elköltésre – fogalmazott szeptember 1-jén a Vásárhelyi Televízió Országosan – Lokálisan című magazinműsorának vendége, dr. Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A beszélgetésben részletezte, milyen összegekből áll a Tram-Train költségvetése, és azt is elmondta, miért is csapott az asztalra tavasszal a beruházás kapcsán, valamint vázolta a térség számára a közlekedés további fejlesztése nyomán adódó lehetőségeket. Továbbá szó volt a műsorban a Táltos Iskola bezárásáról, az oda vezető útról, valamint a mára – legalábbis a diákok számára - megoldódni látszó helyzetről is.

Soha ilyen sikeres nem volt a magyar gazdaság

- Minden vásárhelyi és környékbeli ember munkájának is köszönhető, hogy az ország pénzügyei rendben vannak, és a 2010-ben csődben lévő országot rendbe tudtuk tenni – fogalmazott a képviselő, aki szerint a korábbi évek megszorító intézkedéseit váltó új gazdaságpolitika lehetőséget adott mind az emberek, mind a gazdasági vállalkozások számára is. Mint hangsúlyozta, az idei év első félévében soha nem látott sikereket ért el a gazdaság: a 2010-es 85-89 százalékos államadósság 74 százalékra csökkent, a gazdaság növekedése elérte a 4,5 százalékot, mindezt három százalék alatti költségvetési hiány mellett.

A helyi adatokról szólva Lázár János kiemelte: 2010-ben Vásárhelyen 10-11 százalékos volt a munkanélküliség, amely mára három százalék alá csökkent: soha ennyire nem volt ilyen alacsony az álláskeresők és soha ilyen magas nem volt az üres munkahelyek száma az elmúlt három évtizedben. És ez azt is jelenti – fogalmazott a miniszter -, hogy aki akar, tud dolgozni, választhatja a munka világát és lehetőséget kap a teljesítésre.

Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Vásárhelyi Televízió stúdiójában. A műsorvezető: Kisistók Tímea.

- Mindeközben folyamatosan csökken a közfoglalkoztatásban dolgozók száma – hangsúlyozta a politikus, rámutatva, hogy mindezzel párhuzamosan nő a piaci munkahelyeken dolgozók száma. Az elmúlt időszakban az országban létrejött 700 ezer munkahelyből 600 ezret a piaci szféra teremtett, Vásárhelyen is a piaci terület vállalkozói több ezer munkahelyet hoztak létre, s az utóbbi három évben megindult a bérek növekedése is. A közmunka programban Vásárhelyen korábban 450-500 résztvevő helyett már csak 300-350-en dolgoznak, aki teheti, inkább a magasabb jövedelmet biztosító piaci munkahelyeket választja.

A munkáltatók és munkavállalók között létrejött megállapodásnak megfelelően emelkedett és jövőre még tovább emelkedik a minimálbér, amely a fizetések további emelkedését hozza magával. A hazai bruttó átlagkereset 200 ezer forint volt 2010-ben, ma ez 300 ezer forint. Lázár János kifejtette: mindez azt mutatja, hogy a ki dolgozik, boldogulni is jobban tud, és világos, hogy a munkaalapú társadalmat érdemes tovább építeni. A kormány célja, hogy ne csak a munkahelyek száma, hanem az ott elérhető bérek is nőjenek, és a gazdasági növekedés pedig lehetőséget ad munkaadók számára, hogy emeljék a fizetéseket.

- A jobban teljesítő vállalkozások magasabb adókat képesek befizetni, így van ez Hódmezővásárhelyen is, jövőre várhatóan négymilliárd lesz a város adóbevétele, amely tízéve mindössze másfél milliárd volt – összegezte a politikus.

Lázár János a város jövőjére is kiható tényezőket számba véve kijelentette: fontos, hogy akik itt élnek, tudjanak helyben boldogulni, elvándorlás helyett itt alapítsanak családot. Vásárhely és a környező kistelepülések előtt álló kihívás, hogy erősítsék a megtartó képességüket. Ezt elérhetik a jó óvoda, iskola, és olcsón elérhető közszolgáltatások biztosításával, másrészt a személyes egzisztenciális körülmények javulásának lehetőségét megadva.

Bár a fiatalok előtt ott áll a jobb keresetet biztosító külföldi munkavállalás lehetősége, azonban – mint a képviselő rámutatott – egyre több érv szól a helyben maradás mellett, ezért cél, hogy minél többeknek sikerüljön itt lehetőséget biztosítani.

Utak, vasutak, Tram-train

- Vásárhely és az ország déli és keleti régiója jelenti az ország gazdasági és szellemi tartalékát, ahol vannak olyan emberek, aki akarnak és tudnak is dolgozni – fogalmazott a miniszter -, hozzátéve: e régióban Békéscsaba és Szeged között Vásárhely a harmadik, hasonló kultúrájú nagyváros. Azon dolgoznak, hogy e városok még szorosabb összekötése érdekében megkezdődjön Szeged és Debrecen között a 47-es főút négysávosításának tervezése, amelyet a kormány elhatározott, és a tervek szerint 2022-re 500 milliárdos költségvetéssel meg is valósít.

A képviselő másik legfontosabb munkájának nevezte a Szeged és Budapest közötti vasútvonal korszerűsítését. Mint rámutatott, a nem állami tulajdonban, hanem koncesszióban működő M5-ös autópálya bár bővítésre szorul Kecskemét és a főváros között, azonban ez a fejlesztés a tulajdonviszonyok miatt külföldi befektetőkhöz kerülne.

A másik lehetőség viszont a vasút fejlesztése. Ma az Intercity Szeged-Budapest távot két és fél óra alatt teszi meg, ami hosszabb idő, mint ahogyan a repülő Budapestről Londonba ér, amint változtatni kell – fogalmazott a miniszter, akinek célja, hogy ezen a szakaszon a 160 km/órával közlekedő vasúti szerelvények másfél óra alatt tehessék meg az utat, és ennek fontosságáról sikerült meggyőznie a kormányt is.

Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Lázár János hasonlóan lényegesnek nevezte, hogy Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhely és Békéscsabát stabil, gyors közlekedést biztosító vasúti pályával kössék össze, amely lehetőséget adhat a délvidéki magyaroknak és az ott élő fiataloknak lehetőséget adni magyarországi tanulásra, vagy szükség esetén akár munkavállalásra is.

A miniszter fontos kérdésként jelölte meg, hogy Vásárhely hogyan tudja a hasznát kivenni a Békéscsaba, Szeged, Szabadka és Arad térségét érintő közúti és vasúti fejlesztési koncepció megvalósulásából. Lázár János hangsúlyozta, hogy bár a Tram-Train külön beruházás, a vasútfejlesztésekkel összeadódva mégis azt is eredményezheti, hogy ha a megvalósulást követően aki Vásárhelyen villamosra száll, amellyel a szegedi Nagyállomásra utazik, majd onnan vonaton, a felújított vasúti pályán utazik a fővárosba, akkor mindezt kevesebb mint két és fél óra alatt teheti meg, amely viszont már versenyképes a személygépkocsi használatával.

Gazdasági haszna van annak, ha Vásárhely és Szeged közelebb kerül egymáshoz, a kettőből egy agglomeráció lesz, amelynek lélekszáma a mostani 150-200 ezres helyett 250-300 ezresre nőne, amely komoly előnyt jelentene – fejtette ki a képviselő. Sokan megyei szolgáltatásokat vesznek igénybe, ott van a Szegedi Tudományegyetem, középiskolák, klinikák, szolgáltatási centrumok és munkahelyek, és ma is mintegy tízezer ember mozog a két város között.

– Két döntés született meg a vásárhelyi Tram-Train ügyében, és további elhatározások vannak a Szabadka-Békéscsaba vasútvonallal kapcsolatban – vette számba a miniszter, aki hangsúlyozta: ez két, párhuzamosan futó program, s ha nem lenne Tram-Train, a Vajdaság és Békéscsaba összeköttetését akkor is megvalósítaná a kormány.

Mennyibe is kerül a Tram-Train?

- Nyolc villamosszerelvény 17 milliárdért kerül beszerzésre, amelyek Szeged és Vásárhely között fognak közlekedni, míg Hódmezővásárhelyen a villamos pályáját 9 milliárdból fogják megépíteni. Ez három kilométernyi sín lefektetését jelenti a Népkert, Ady Endre utca, Szőnyi utca, Andrássy út, Kálvin János tér, Bajcsy-Zsilinszky utca és a Nagyállomás útvonalon. Ennek tervezése kész, a megállókat kijelölték és a megvalósítási szerződés aláírásra került a kivitelező Strabag céggel. A munka akár a következő hetekben megkezdődhet és gőzerővel folyik majd a következő hónapokban.

A Tram-Train megállójának terve a Kálvin János téren (Forrás: hodmezovasarhely.hu)

A vasúti pályához való csatlakozást Vásárhelyen és Szegeden is megépítik további néhány milliárdból – tette hozzá Lázár János, leszögezve: a teljes beruházás 25-30 milliárba fog kerülni, s emlékeztetett: a nyár elején azért csapott az asztalra, amikor az ennél jóval magasabb számok kerültek a napvilágra, mert tudni kell: van összeg, amiért megéri ezt a villamost megvalósítani, és van összeg, amiért már nem. A képviselő kijelentette: most hogy az összegek letisztultak, már látható, hogy ez megéri Vásárhelynek, Szegednek és az egész országnak.

A Szabadka-Békéscsaba vonal felújításának – amely a Tram-traintől független beruházás – költségeiről a politikus elmondta: Szabadka és Szeged között megkezdődik az előkészítés. Szeged és Hódmezővásárhely között korszerűsítik a pályát, amely bár villamosítva nem lesz, a szerelvények 100 km/órás sebességgel haladhatnak majd itt – ennek költsége 26-30 milliárd forint -, amelyet a Vásárhely-Békéscsaba vonal korszerűsítése követ.

Aszfaltozzák az elkerülő egyik szakaszát

- Vásárhely ebben a kormányzati ciklusban két, országos léptékű beruházásban részesül – összegezte Lázár János: az északi elkerülő út – amely naponta 18 ezerrel csökkenti a városon áthaladó járművek számát - bruttó 38 milliárd (azaz nettó 27 milliárd) forintból valósul meg, míg a Tram-Train kapcsán Vásárhely 30 milliárd forint nagyságrendű beruházásra számíthat, továbbá 26-30 milliárd forint lesz a Szeged-Vásárhely vasúti pálya korszerűsítése. Ennyi pénz százéves távlatban nem került itt elköltésre.

A Tram-Train megállójának terve az Andrássy út - Kossuth tér szakaszon (Forrás: hodmezovasarhely.hu)

Az óriási infrastrukturális, életminőség- és szintbéli változást jelzi, hogy a Tram-Trainnek a helyi közlekedésben is fontos szerep jut: az újvárosiak és a susániak a kórházba a Tram-Trainnel tudnak majd eljutni, ami kényelmes, gyors és környezetbarát megoldás. A szerelvényeken kerékpárokat is lehet majd szállítani, amellyel akár Szegeden folytathatják útjukat a Vásárhelyen felszálló biciklisek.

Lázár János hangsúlyozta: mind az elkerülő, mind a Tram-Train ügyében komoly munkát végzett a városháza a polgármester vezetésével, sok esetben állami feladatot láttak el és kemény viták eldöntésében adtak segítséget.

Elkerülő és gyorsforgalmi utak: gyorsabb és biztonságosabb közlekedés

Lázár János emlékeztetett: a 47-es út négysávosításának alapkövét bár 2002-ben letették, azonban 2004 és 2009 között, a szocialista kormányok ideje alatt egyetlen méter sem épült – politikai megfontolásból. A vásárhelyi elkerülő megépítése mellett pedig jelen kormány azért is döntött, mert célja, hogy a forrásokból ne csak a fővárosra, vagy Nyugat-Magyarországra jusson, hanem a keleti régiókra is, hogy a közlekedés itt is biztonságosabb és gyorsabb legyen.

Beemelik a 47-es út körfelüljárójának elemeit (Forrás: hodmezovasarhely.hu)

És ha a 47-es négysávosítása elkészül, akkor autópálya-minőségű út köti össze Szegedet és Debrecent, amelyhez az M35-ös és a tervezésre kerülő M4-es is csatlakozik, így Szolnok is négy sávon kapcsolódik e hálózathoz – fogalmazott a képviselő, aki arra is emlékeztetett, hogy a Békéscsabát Kecskeméttel összekötő 44-es út is négyávosítás alatt áll.

A Táltos fenntartói nem nyújtottak segítséget a krízisben

A Táltos Iskola ügyében történtek kapcsán Lázár János a Vásárhelyi Televízióban kijelentette: Vásárhelyen rendben megkezdődött a tanév, a Táltos magániskola több mint 90 diákjáról gondoskodott az állam, minden gyermeknek lett helye, a legtöbben a Klauzál Gábor Általános Iskolát választották.

A Táltos Iskola épülete - kiszakítva az oktatásból...

A miniszter emlékeztetett: a vásárhelyi iskolarendszerből kiszakított iskolaépülettel 2011-ben szinte puccs-szerűen hozták létre a Táltost, és kijelentette: súlyos felelősség terheli az akkori szervezőket is a kialakult helyzetért. Kilencven diák szüleit csapták be, azt ígérve, hogy gyermekeik biztonságban, jobb helyen lesznek, mint az állami, vagy egyházi iskolákban, miközben kiderült: a szülőknek és a gyermekeknek csak ez utóbbi két fenntartó tud biztosítani garanciát.

A Táltos esetében az alapítványi iskolai rendszer feltétele nem álltak fenn, egyszerűen költségvetési csalásról volt szó, a gyermekek után járó normatívát vették fel, a szülőket pedig becsapták és most, a krízishelyzetben magukra hagyták őket. A gyerekeket az elmúlt hetekben csak a város és az állam segítette, az iskola korábbi szervezői, fenntartói és haszon-húzói semmilyen segítséget nem nyújtottak.

Vásárhely érdeke, hogy magas minőséget biztosító iskolaváros legyen, ezért is fejleszti iskoláit tette hozzá Lázár János: jelenleg a Kalmár Szakképző Iskolában folynak felújítási munkák, és rövidesen várható a Bethlen Gábor Református Gimnázium fejlesztése is, amelynek költségvetése elérheti a 3-4 milliárd forintot is – tette hozzá a képviselő, rámutatva: folytatódnak az általános iskolák és az óvodák felújításai is.

Arnay