Promenád

Sportolással a tanulás is könnyebb - Galéria!

Feltöltő: Szabó Viktor / 2018-02-08 20:37:27

Csütörtök délután a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola nyílt napot szervezett mindazon leendő első osztályos tanulóknak és szüleiknek, akik úgy gondolják, hogy a sport mellett tanulmányaikban is jeleskedni szeretnének.

Az iskolában két városi beiskolázási osztály indul, egy sport és egy football osztály. Mind a két csoportba előzetes alkalmassági vizsgálat után lehet bekerülni. A sportiskolai kerettantervbe beillesztették a délelőtti edzéseket, így a heti három edzését letudják még ebéd előtt. Akik a sport magasabb szintű változatára tartanak igényt, jó hír, hogy a délutáni edzésekre is pedagógus kíséri a gyerekeket. A szülők reggel iskolába viszik a csemetéket, majd délután úgy vihetik haza őket, hogy tanultak, és az edzések is megvoltak.

Szerettük volna a szülőknek bemutatni, hogy a gyerekek életük nagy részét sportolással töltik, és mit jelent azt, hogy a sportot és a jó tanulmányi eredményeket megpróbáljuk összeegyeztetni. Ez a nap egy bemutató is a szülőknek, leendő diákoknak, hiszen a tanítókkal találkoznak a gyerekek és egy életre szóló kapcsolat alakul ki köztük. Nem csak az iskola épületét kell megismerniük, hanem látniuk kell a pedagógusokat munka közben” – nyilatkozta Walterné Böngyik Terézia, az intézmény igazgatója.

Walterné Böngyik Terézia

Az intézmény specialitásának számít az idegen nyelv oktatása. Emelt óraszámban tanulnak a diákok angol vagy német nyelvet, már első osztályos koruktól kezdve. Negyedik osztályban heti öt idegen nyelvi órájuk van, akár németet akár angolt tanulnak. Mire nyolcadik évfolyamba kerülnek, közel 1200 nyelvóra áll mögöttük. Ezzel olyan közel kerülnek a nyelvvizsgához, hogy középiskolában már sokkal kevesebbet kell tanulni a papír megszerzéséhez.

A harmadik fontos területe az iskolának a természettudományos tehetséggondozás. Negyedik osztálytól pszichológus segítségével találják meg azokat a pontokat, amik később a pályaválasztásban nagyon nagy segítség lehet. Ezt azért tartják fontosnak, mert ha a gyerekeket a megfelelő területen erősítik, sokkal könnyebb lesz a pályaválasztás.

Akik a football osztályba kerülnek, automatikusan a foci szakosztály tagjai is lesznek. A sport osztályban több sportág közül is lehet választani. Azok, akik a kézilabdát vagy a kosárlabdát választják, külön kell beiratkozni az egyesülethez, ha komolyabban szeretnének foglalkozni az adott mozgásformával.

Az intézményben a focin, kézilabdán és a kosárlabdán kívül természetesen más sportágakat is ehet választani. Így el lehet járni úszni, vagy akár atlétikázni is. Azonban a délelőtti órák keretében csak a három labdasportot tudják oktatni. A városi beiskolázású sportosztályokba alkalmassági vizsgálat után lehet bekerülni, ami március 6-án és 7-én lesz.

Apukám is focizott, és nekem is megtetszett a football. Imádom ezt a sportot, mert barátokkal lehet mozogni, izgalmas és sok a gól. Nézni is szeretem a focit, a kedvenc játékosom Messi és a Barcelonának szurkolok. Egyszer majd szeretnék én is olyan nagy játékos lenni, mint Messi” – mondta el Újvári Benett, 2/B osztályos tanuló.

Újvári Benett

A csütörtöki napon Walterné Böngyik Terézia először ismertette az iskola profilját, majd a HFC focicsapatának iskolai csoportja, valamint a HLKC leány kézicsapata tartott egy bemutatót, amit kézműves foglalkozások követtek.

 

Sz.Viktor