Promenád

Makón a színpadon: az Edda művek!

Feltöltő: Tudósító / 2017-09-09 22:14:09

Dübörög a 27. Hagymafesztivál, nincs leállás a makóiak számára szombaton este sem. A főzőverseny eredményhirdetése után egymás sarkába tapostak a színpadra fellépő művészek. Az este sztárvendége, az Edda művek pedig elképesztő tömeget vonzott a Széchenyi térre.

Esős délután köszöntötte a makóiakat szombaton a 27. Hagymafesztiválon, de ez senkit sem tántorított el attól, hogy együtt tapsolják meg a főzőverseny legjobbjait. A résztvevők különdíjat kaptak többek közt a tálalásért és a kreativitásukért is. A zsűri kereste Makón a legjobb pörköltet, valamint a legjobb egyéb ételt. Természetesen minden finomságnak a hagyma volt a fő alapanyaga, hiszen Makó a hagyma városa.

Egyéb étel kategóriában a második helyezet csapat Balatonleléről érkezett a Hagymafesztiválra. Bogdánné Gitta üzletvezető helyettes nyilatkozott szerkesztőségünknek az Ádám büfé képviseletében. Elmondta, hogy egy barátjuk hívta őket Makóra. A Balaton mellől érkező csapat egy tejszínes, póréhagymás, sajtos hal finomságot készített a főzőversenyen.

Egyéb étel kategóriában a Váll-Ker Kft. csapata állhatott a dobogó tetejére. Egy egész menüsorral készültek, aminek az egyik legfontosabb része a marhapofa volt. Tóth István, a Váll-Ker Kft. ügyvezetői gazgatója elmesélte, hogy idáig mindig az volt ezeken a főzőversenyeken, hogy pörköltet főznek, de most máshogy készültek. Természetesen az étel bőségesen tartalmazott hagymát, így hűek maradtak a Hagymafesztiválhoz és még az első helyet is sikerült bezsebelniük.

Az eredményhirdetés előtt és utána is a Makói Budo Klub Aerobic Szakosztály, a Maros Táncegyüttes és a Kelly tánccsoport  szórakoztatták a közönséget.

A kisszínpadon délután háromtól a Haramia együttes fellépése következet, majd utána a nagyszínpadon Farkasházy Réka és a Tintanyúl zenekar szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

De nem csak a nagyszínpadon indult be a műsor. Tóth Péter ugyanis, a jól megszokott módon négy órakor kezdte a kívánságműsort, amit élőben, Makórol adott a Rádió 7. A pultnál pedig kígyózó sorban álltak a makóiak, hogy személyesen kérhessék kedvenc számukat.

A The Garde zenekar este 6-kor csapott a húrok közé a kisszínpadon. Ekkor már elkezdett gyülekezni az a tömeg, ami az este sztárfellépőjének, az Eddának a fellépésére készült. Nem sokkal 8 óra előtt pedig már alig lehetett férni a Széchényi téren. Gabika, az egyik árus elárulta szerkesztőségünknek, hogy ő már 20 éve nem látott ekkora tömeget a városban.

A zenekar színpadra lépése előtt Szabó Viktor és Kodácz Csengele rutinosan lázba hozták a tömeget, akik együtt kántálták a két műsorvezetővel: Edda Művek!.

Pataky Attila, az Edda frontembere elmondta, hogy a zenéjük a korral együtt folyamatosan változik. A mai zenéik és az új albumuk üzenete és a régi számaik tartalma, így természetesen és szükségszerűen változott. A fegyverek és a harcok világában ugyanis szeretnének fényt mutatni rajongóiknak, ami az összetartásról és a szeretetről szól.

A koncerten természetesen hallhatóak voltak régebbi számaik is, amit a zenekarral együtt énekelt a tömeg. A koncert vége után pedig elkezdődött a városban az utcabuli. Nem messze a Rádió 7 standjától ugyanis a Molnár-Hermann Retro Showjára megltelt a Korona előtti parkoló. A kisszínpadon ezzel egyidőben pedig DJ Gabriel B csapott a lemezek közé.

A 27. Makói Hagymafesztivál vasárnap egy igazán macho-s nappal folytatódik majd.

n.j. és Munkatársunktól. K.