Promenád

Makói Fidesz: Akkor most kié Vásárhely?

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-09 13:16:25

A hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás nem csupán a helyieket, hanem a makóiakat is foglalkoztatja. Czirbus Gábor, a Fidesz makói alapszervezetének elnöke pénteken többek között azért hívott össze sajtótájékoztatót, mert elmondása szerint az egyik, magát függetlennek mondó vásárhelyi jelölt kampányában az MSZP makói irodájának vezetője is részt vett.

A február 7-ei makói testületi ülésen két témáról, a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásról, illetve a migráció kérdésről is hosszan vitatkoztak a képviselők. Ennek tükrében döntött úgy Czirbus Gábor, a Fidesz helyi alapszervezetének az elnöke, hogy pénteken sajtótájékoztatót hív össze. - Szeretném néhány pártsemleges megnyilvánulásra felhívni a figyelmet - természetesen a pártsemleges szót idézőjelbe téve - amire az elmúlt hetekben lettem figyelmes - kezdte Czirbus Gábor.

Czirbus Gábor fotót is mutatott az esetről

- A korábbi szocialista többségű makói városvezetés előszeretettel használta politikai fogásként azt, hogy megpróbálta összeugarasztani a két szomszédos várost, vagyis Hódmezővásárhelyt és a Makót - folytatta Czirbus Gábor. A fideszes politikus szerint a volt baloldali polgármester követői mind a mai napig így tesznek. - Ezért is lennék arra nagyon kíváncsi, vajon mit keresett januárban Hódmezóvásárhelyen a makói MSZP iroda vezetője, Csávás Antal, hiszen fotó is készült arról, hogy az álfüggetlen jelölt standjánál kampányol- vélekedett Czirbus Gábor. - Igen sűrűn használják azt a szlogent, hogy Makó a makóiaké, akkor ennek fényében Vásárhely kié?, úgy látszik a makói baloldal Vásárhelyre is szemet vetett - nyiltkozta szarkasztikusan az elnök.

Czirbus Gábor nem egy, hanem két fotóval is készült péntekre. - Dr. Török Miklós, a DK makói önkormányzati képviselője megjelentetett az egyik helyi hirdetőújságban egy szórólapot, mely megszólalásig hasonlít ahhoz a plakáthoz, amit Hódmezővásárhelyen dr. Márki-Zay Péter polgármester-jelölt is használ - hívta fel a figyelmet a fideszes politikus. - Megegyeznek rajtuk a színek, a szövegek formája is, így meg merem kockáztatni azt, hogy ugyan annak a szerkesztőnek a kezei közül került ki mind a kettő, azt sem tartom kizártnak, hogy mind a kettőt a Demokratikus Koalíció csináltatta - mondta Czirbus Gábor.

A szerdai testületi ülésen napirendre tűzték az illegális bevándorlást és az azt támogató szervezetek, bevándorlásszervező irodák elutasításáról szóló nyilatkozattételt is. - Az előzményekhez tartozik, hogy a makóiak 2015-ben aláírásukkal, a későbbi népszavazáson pedig az ikszükkel elutasították a kötelező betelepítést és a kvótarendszert - fogalmazott Czirbus Gábor. Ezért is tartották fontosanak, hogy a grémium is megtárgyalja ezt az előterjesztést. - Az ügy súlyossága miatt én név szerinti szavazást kértem, így feketén-fehéren látszik, hogy a baloldali képviselők kiálltak a betelepítés mellett - szögezte le végül Czirbus Gábor.

Munkatársunktól. K.