Promenád

Közlekedési ügyekben is érkeztek kérdések

Feltöltő: Szabó Viktor / 2017-09-12 18:58:17

Elsősorban lakásokkal és a közlekedéssel kapcsolatban keresték fel kedd délelőtt Hódmezővásárhely alpolgármestereit a meghirdetett lakossági fórumon. Dr. Kószó Péter és Hegedűs Zoltán a Polgármesteri hivatal első emelet 5-ös irodájában várták a lakosokat.

Hegedűs Zoltánt első sorban lakásokkal kapcsolatos kérdésekkel kereték fel a polgárok. Többen az után érdeklődtek, hogy hogyan tudják megvásárolni jelenleg bérleményüket. Többen más lakásba szeretnének költözni, és olyan is akadt, aki szeretne kiköltözni az önkormányzati lakásból.

Munkával kapcsolatban is keresték az alpolgármestert, hiszen szeretnének részt venni a munka világában, és ebben kérték az elöljáró segítségét. Egy másik sarkalatos téma a közlekedés volt. Kerékpárutakkal érkeztek bejelentések, hiszen például a Mandula utcánál nem látható be a kereszteződés egy bokor miatt.

Közlekedésszervezési kérdések is felmerültek. Többen a Vívó és a Csillag utca kereszteződésére panaszkodtak. Ilyen esetben Hegedűs Zoltán kezdeményezi az ügy kivizsgálását a Közlekedési Tanácsadó Testületnél.

Az alpolgármesteri fogadóórán több mint harmincan keresték fel Dr. Kószó Pétert és Hegedűs Zoltánt.

 

Sz.Viktor