Promenád

Hadd hangozzék most a hála!

Feltöltő: Égető Réka / 2018-02-11 19:36:59

Mezővári új óvodája nem épülhetett volna meg a magyar kormány és a hódmezővásárhelyiek segítsége nélkül. A kárpátaljai magyarok Hódmezővásárhelyen, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban a zene segítségével adtak hangot köszönetüknek és hálájuknak vasárnap.

„Az új óvoda új reménységet ad” – összegezte Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke azt, mit jelent Mezővári közösségének a Tündérkert Óvoda, amelyet a tavalyi év végén adtak át ünnepélyes keretek között.

Zán Fábián Sándor

„Hódmezővásárhely város önkormányzata és a város lakossága volt az első olyan közösség, amely azt mondta, hogy a futó segélyeken túl valami maradandót szeretne az ott élő magyaroknak adni. Önök elsőként fogtak össze, elsőként tűztek ki olyan célt maguk elé, amelyet számon lehet kérni, de ma már azt mondhatjuk, meg lehet nézni, és reménykedünk abban, hogy hamarosan a gyerekek is a szépségét, minden pozitívumát élvezhetik majd az épületnek.”

Hogy megköszönjék Hódmezővásárhelynek az adakozást, a segítséget, egy ünnepi műsorral kedveskedtek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönségének. A gálaesten fellépett a Borzsavári Népi Zenekar és a Mezővári református Egyházközség Gyermek és Felnőtt Kórusa is.

Mezővári gálaest - zene

Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő gondolatait levél formájában juttatta el. „ Teljes hűséggel és erőkifejtéssel helyt állni a világ bármely pontján, ez az az akarat, az a kötelességtudat, amely bennünket és a jelenlévőket is meghatározta akkor, amikor közös erővel egy új, kárpátaljai magyar óvoda mellett tettük le hitünket. tettük ezt akkor, amikor a környező országokban, kimondva kimondatlanul bűn, de legalább a többségnek szemet szúró vétek magyarnak lenni. Megérte helyt állni! Hiszem, hogy ezt a maguk a Mezővári Tündérkert Óvoda mostani és jövőbeni növendékei fogják leginkább bizonyítani.”

Hegedűs Zoltán

Az est folyamán beszédet mondott Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármestere: „A mai este a hitről, az összetartozásról és a köszönetről szól. A hitről, amely nélkül az álmainkat nem tudjuk megvalósítani. Az összetartozásról is, hiszen mi, hódmezővásárhelyiek sokszor tettünk már tanúbizonyságot arról, hogy mi lelkünkön viseljük a határontúli honfitársaink életét. Szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik vállalták azt, hogy segítenek ennek az álomnak a megvalósításában.”

Dr. Grezsa István

Ünnepi beszédet mondott dr. Grezsa István kormánybiztos is: „Alkalom és párhuzam ez a mai este arra, hogy mi, magyarok hitet tehetünk amellett, hogy történt bármi az elmúlt 98 esztendőben, egy nemzet tagjai vagyunk, és ezt természetesen szeretnénk megélni a 21. században.”

Mezővári polgármestere ugyan nem tudott jelen lenni az est folyamán, de levélben ő is a köszönet és a hála szavait tolmácsolta Hódmezővásárhelynek, akárcsak a fellépő művészek, akik csodálatos produkcióval örvendeztették meg a közönséget.

ÉR.