Promenád

Gazdanapi fórum Vásárhelyen

Feltöltő: Szabó Viktor / 2018-02-10 16:20:38

A hagyományoknak megfelelően idén is megtartották a Gazdanapi fórumot Hódmezővásárhelyen, a Városháza dísztermében. Az értekezésen szóba került a közös agrárpolitika, az éppen futó pályázatok és a mezőgazdaságot érintő kihívásokról is beszéltek.

Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, és a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület közös szervezésű Gazdanapi Fórumát Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely polgármesteri jogkörrel megbízott alpolgármestere nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy Csongrád megyében a legtöbb gazda Hódmezővásárhely térségében található, így az ő érdekük is az, hogy a mezővárosba kerüljön az agrár közigazgatás. A mai világban informatika nélkül elképzelhetetlen a hatékony mezőgazdasági termelés. Ezért fontos, hogy azok a fiatalok, akik erre a szakmára adják a fejüket, a mai korban használatos ismereteket meg tudják szerezni. Az elöljáró elmondta, hogy ezért is kérték Magyarország Kormányától, hogy segítsen abban, hogy a vásárhelyi mezőgazdasági főiskola meg tudjon újulni.

Hegedűs Zoltán

A konferencián Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő is részt vett. A miniszter elmondta, hogy az agrárium, az agrárpolitika, a mezőgazdaság döntő mértékben összefügg az ország függetlenségével. „Az, hogy ma a világban egy ember, külön külön, vagy együttesen, városként, közösségként és nemzetként mitől függetlenek, az három egyszerű dolgon múlik. Azon, hogy ki ad az embereknek pénzt, hogy ki ad az embereknek enni és ki ad az embereknek energiát. Ez dönti el, hogy egy világ, egy ország, egy közösség vagy egy család milyen mértékben rendelkezik saját magával. A magyar nemzeti szuverenitásnak döntő tartó pillére az egrárium” – fogalmazott Lázár János.

Lázár János

Jakab István, az Országgyűlés Alelnöke, a Magosz elnöke előadásában kitért arra, hogy az elkövetkező húsz évben rengeteg változás lesz a mezőgazdaságban. Fontosnak tartja, hogy egy vízhasznosítási rendszert alakítsanak ki, hogy a csapadékvizet nagyobb százalékban tudják felhasználni. Kihívást jelent továbbá a klímaváltozás is. Jakab István elmondta, hogy van elegendő csapadék mennyiség, azonban az eloszlása nem megfelelő. Van, hogy már késve érkezik a várt eső, és ez nagy kihívás elé állítja a gazdákat.

Jakab István

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség, Agrár vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól számolt be a megjelenteknek. Jelenleg még 29 felhívás nyitva van. A leader források meg lettek hirdetve és elérhetőek február közepétől. Továbbá vannak még források ültetvénytelepítésre, öntözésfejlesztésre, erdőtelepítésre, tanyavillamosításra illetve termelői csoportok szerveződésére.

Kis Miklós Zsolt

A konferencián előadást tartott Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese is. Prezentációjában a 2020 utáni közös agrárpolitikáról beszélt. A legnagyobb kérdést az jelenti, hogy megmaradnak-e a területalapú támogatások. Az Európai Unióban sok olyan csoport van, ami szeretné, hogy a költségvetés kevesebb részét fordítanák a mezőgazdaságban tevékenykedők segítésére. Papp Gergely hozzátette, hogy nem kell megijedni, a változások nem fognak gyorsan végbe menni, így a támogatások még sokáig megmaradnak.

Papp Gergely

Dr. Sebestyén Róbert, A Magyar Fejlesztési Bank vezető szakértője egy rövid bevezetést adott a hitelprogramok világába. Tájékoztatta a megjelent gazdálkodókat a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kölcsöneiről, amivel szeretnék segíteni a gazdák munkáját, fejlődését. Előadásában szó esett a Nemzeti Gépfinanszírozási Programról is, melynek keretében mezőgazdasági gépek gyártására, forgalmazására, vásárlására lehet igényelni kedvezményes hitelt.

Dr. Sebestyén Róbert

 

Sz.Viktor