Promenád

Csatornázás Mindszenten

Feltöltő: Fazekas Gábor / 2014-12-07 08:02:09

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét.

A futamidő végéig kell fizetni! Égető Réka | 2015-10-22 16:18:47

Az önerőre befizetett összeget visszakapják a mindszentiek, de csak abban az esetben, ha a szerződések futamidejének végéig ütemszerűen fizetik a részleteket – ez volt a végső konklúziója a csütörtöki mindszenti csatornázási fórumnak, amelyet a Rádió 7 Napraforgó műsorában vezetett Égető Gyula. A két vendég Zsótér Károly polgármester és Hevesi István, a Mindszenti Víziközmű Társulat elnöke volt.

Mindszent immáron csatornázva Tudósító | 2015-10-21 16:28:19

Ünnepélyes keretek között lezárták Mindszent város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházását szerdán. Ennek színhelye a polgármesteri hivatal mögötti tér, a nyitórendezvény alkalmával elhelyezett időkapszula melletti átemelőnél volt.

Az utolsó fázisban a kivitelezés Tudósító | 2015-10-20 16:08:46

A mindszenti szennyvíztisztítás kivitelezésével összefüggő műszaki átadás-átvételi eljárás elindult kedden.

A befizetett pénz megvan, a sorsáról később döntenek Mindszenten Szabó Viktor | 2015-08-24 12:49:52

A mindszenti önkormányzat 100 százalékos támogatást nyert a csatornahálózat felújításra. A lakóknak továbbra is fizetni kell a Fundamenta megtakarítást. A befizetett pénz sorsáról dönteni fognak, hogy visszafizetik, vagy további pályázatokra használják fel.

Mindszenti szennyvíz-beruházás lakossági fórum a Rádió 7-benFazekas Gábor | 2015-08-17 13:37:10

2015. augusztus 24-én hétfőn 10 órától stúdióvendégeink lesznek Zsótér Károly, Mindszent város polgármestere, Sándor Tivadar, főépítésvezető BPW Konzorcium képviselője és Takács Gábor, Mindszenti Mérnökiroda irodavezetője.

 

 

Egyelőre kevés a tisztítóba érkező szennyvíz
Megyeri József | 2015-07-15 06:35:34

Megkezdődött a mindszenti szennyvízberuházás burkolatrekonstrukciós munkálatainak keretében a Napkelet utca helyreállítása, de egyszerre több öblözetben is zajlanak a munkák. Ezzel párhuzamosan a próbaüzem is zajlik, de egyelőre még a tisztítómű kapacitása közel sincs kihasználva.

 

Melyik utcát mikor állítják helyre Mindszenten?

Folyamatosan zajlik a mindszenti csatornázás utáni helyreállítás. Ide kattintva olvashatja, melyik utcában mikor végzik el a munkálatokat.

 

 

Mikor hol állítják helyre az utakat Mindszenten? Megyeri József | 2015-06-11 08:38:12

Mutatjuk, hogy a csatornázási munkálatok után mikor hol végzik el az utak helyreállítását a Tisza-parti településen. A táblázatért kattintson!

 

 

 

 

Tudnivalók a mindszenti csatornázásról
Megyeri József | 2015-05-21 09:59:13

Hamarosan igénybe vehetik a mindszentiek a csatornaszolgáltatást.

 

 

Így áll a csatornázás Mindszenten
Megyeri József | 2015-04-07 06:34:13

A végéhez közeledik a mindszenti csatornázás. Fotókon mutatjuk, hogy állnak a munkálatok.

 

 

Áprilisban indul a próbaüzem Mindszenten
Megyeri József | 2015-03-26 19:28:09

Szinte befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése Mindszenten. A településen ezért április 20-án kezdődik meg a próbaüzem – jelentette ki Zsótér Károly polgármester a Tisza-parti városban tartott lakossági fogadóórán, csütörtök este.

 

 

 

Sajtóközlemény - Rövidesen megindul a végleges helyreállítás
Fazekas Gábor | 2015-03-04 16:19:26

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezése jelenleg 95 százalékos készenlétnél tart. A kivitelezőktől kapott tájékoztatás szerint az átemelők építése élvez e pillanatban elsőbbséget. A hálózatépítést a csapadékos időjárás is akadályozza, de – a lakosság által is tapasztalt – feldúlt utcakép tekintetében fontos, hogy a végleges helyreállítás március 15-vel meginduljon.

 

Tervezett csatornázási munkák Mindszenten

Megyeri József | 2015-03-04 09:32:53

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 10-11.hetében tervezett munkavégzés Mindszenten.

 

 

 

 

Tervezett csatornázási munkák Mindszenten

Megyeri József | 2015-02-24 15:06:38

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 9-10.hetében tervezett munkavégzés Mindszenten. A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

Tervezett csatornázási munkák Mindszenten

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 8-9.hetében tervezett munkavégzés Mindszenten. A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten

Megyeri József | 2015-02-03 14:37:39

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 7-8.hetében (február 09-től 22-ig) tervezett munkavégzés Mindszenten.

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten
Megyeri József | 2015-01-27 10:07:23

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 3.-4. hetében tervezett munkavégzés Mindszenten.

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten
Megyeri József | 2015-01-22 14:12:29

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. 3.-4. hetében tervezett munkavégzés Mindszenten.

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten
Soós Kata
| 2015-01-13 10:06:26

Az alábbi táblázatban olvasható a 2015. január 2.-3. hetében tervezett munkavégzés Mindszenten.

 

 

 

 

Ügyeletesek a Mindszenti Szennyvíztisztító projekt keretében
Bodrogi Klára | 2014-12-12 15:19:42

Az alábbi ügyeletes ügyintézők állnak rendelkezésre a Mindszent Város szennyvízcsatorna hálózat és szennyvíztisztító telep kivitelezési munkái kapcsán:

 

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten
Megyeri József | 2014-11-25 14:22:38

Az alábbi táblázatban olvasható a 2014. november 24-től december 7-ig tervezett munkavégzés Mindszenten.
A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten
Bodrogi Klára | 2014-11-18 10:36:45

Az alábbi táblázatban olvasható a 2014. november 17-23 közötti tervezett munkavégzés Mindszenten.

 

 

 

 

Helyreállt a rend Mindszenten
Megyeri József | 2014-11-13 14:19:27

Ismét járható a mindszenti Észak utca és a II. számú alvízmű megállóhelynél lévő buszforduló, ezért november 14-től, péntektől ismét az eredeti útvonalon és menetrend szerint közlekednek az autóbuszok.

 

 

 

2016-ban lesz aktuális a visszatérítés Megyeri József | 2014-11-05 12:35:25


2016-ban, a csatornázási projekt végén derül ki, hogy mekkora állami támogatást kap Mindszent. Hevesi István, a Víziközmű Társulat elnöke riporteri kérdésre válaszolva elmondta, jelenleg a becsült összeg 300-400 millió forint. A lakosság dönti el, hogy a pénzt mire fordítják. A Rádió 7 november 7-i lakossági fórumának vendégei Zsótér Károly polgármester, Hevesi István és Halla Tibor, a projekt műszaki ellenőre voltak.

Egy éve csatornáznak Mindszenten – Fotókkal!

Antal Sándor | 2014-09-10 15:38:19

Mintegy 60 százalékos készültségnél jár a mindszenti szennyvíztelep kivitelezése, valamint a csatornarendszer kiépítésével is jól haladnak a településen – derült ki szerdán, Zsótér Károly, polgármesterrel történő bejárás során. A település első embere szerint próbaüzem kezdésére befejeződnek a munkálatok.

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten

Feltöltő: Fazekas Gábor / 2014-09-05 14:23:32

Az alábbi táblázatban olvasható a 2014. 37. heti tervezett munkavégzés Mindszenten.

 

 

 

 

Tervezett csatornázási helyszínek Mindszenten

Feltöltő: Fazekas Gábor / 2014-09-05 14:23:32

Az alábbi táblázatban olvasható a 2014. 36. heti tervezett munkavégzés Mindszenten.

 

 

 

 

Sajtóközlemény
Feltöltő: Fazekas Gábor / 2014-08-06 14:00:21

A Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt kivitelezői fontos tudnivalóra hívják fel a lakosság figyelmét, amely nemcsak emberi, hanem anyagi oldaláról is megfontolandó.

 

 

 

Még az idén elkészülhet a teljes szennyvízcsatorna hálózat - Fotókkal!

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-07-25 11:09:36

„Az időjárási körülmények ellenére a tervezett ütemterv szerint halad a mindszenti szennyvízberuházás” – mondta Sándor Tivadar, a Betonútépítő Zrt. főépítés vezetője. A szakember szerint reális esély van rá, hogy még az idén elkészüljön a teljes szennyvízcsatorna hálózat.

 

 

 

Épül a szennyvíztisztító Mindszenten

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-06-20 13:46:49

Megkezdődtek a szennyvíztisztító alapozási munkálatai Mindszenten, amely része csatornázásnak. Zsótér Károly, polgármester tájékoztatása szerint a hónap végére már állni fognak a kör alakú műtárgy falai is.

Feltöltő: Fazekas Gábor / 2014-06-02 14:37:27
Ha Ön lakossági fogyasztó, házi szennyvízhálózatának az alábbi műszaki előírásoknak kell megfelelnie (A rákötések várható időpontja: 2014. október-november!): A korábbi beruházás keretében – az utcai szennyvíz gerincvezetékkel együtt – az Ön ingatlanán a telekhatáron belül 1,0 m-re kiépítették a házi bekötővezetéket, a tisztítóidommal együtt.

 

 

Újabb 340 milliót nyert Mindszent a szennyvízberuházásra!

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-05-28 11:57:07

Közel 10 százalékkal nőtt a mindszenti szennyvízberuházás támogatási intenzitása, amely 85-ről 94,76 százalékra módosult. - Ez 340 millió 855 ezer forintos jelent, amivel kevesebbet kell fizetniük a lakosoknak – tájékoztatta portálunkat Zsótér Károly, polgármester, aki hozzátette, most azon dolgozunk, hogy a támogatást 100 százalékosra növeljük.

 

 

Erre fognak dolgozni Mindszenten
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2014-05-22 14:10:45

Mindszenten tovább folytatódnak a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó munkálatok, amelyek több utcát is érintenek. A munkavégzés helyszíneiért kattintson!

 

 

 

Mária gyanút fogott! Csalók jártak Mindszenten!

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-05-08 18:46:20

Nagyban zajlik a szennyvízberuházás kivitelezése a Tisza-parti kisvárosban, ahol május 7-én délelőtt a Kossuth utcai varrodában csalók jártak. „A néhány hete lefektetett házi bekötést jöttek kitakarítani a Csatorna Kft-től, majd közel 100 ezer forintot kértek volna a tisztításért” – mesélte el portálunknak Mezei Antalné Mária, aki nem dőlt be a csalóknak, de még is megrövidítették pénztárcáját… Hangbejátszásokkal!

Átvágják a kerékpárutat a csatornázók

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-04-15 18:32:57


Több helyen is átvágják a kerékpárutat Mindszenten, ahol gőzerővel csatornáznak. A kivitelezők az út alatt található közművekben nem kívánnak kárt okozni, így jobbnak látják azt feltárni. A házi bekötések elkészítése ezen az útszakaszon május végéig tart, így addig fokozott figyelemmel kell közlekedniük a kerékpárosoknak, de az autósoknak is, hiszen a kétkerekűkkel csak az úton tudnak kerülni. Fotókkal!

 

Húsz utcában csatornáznak

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-04-09 11:14:38

Közel 20 utcában dolgozik a kivitelező Mindszenten, ahol nagyban zajlanak a szennyvízberuházás munkálatai, így több helyen is fennakadásokra kell számítaniuk a közlekedőknek.

 

 

Hat utcában csatornáznak - Fotókkal!

Feltöltő: Antal Sándor / 2014-03-19 16:39:22

A Viharsarok, a Thököly, a Kossuth, a Hunyadi, a Dobó és Zrínyi utcán végzik a szennyvízberuházás kivitelezési munkálatait Mindszenten – tájékoztatta portálunkat Irtó Roland, a Betonút Zrt. főépítési vezetője.

 

 

 

Erre fognak dolgozni Mindszenten
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2014-03-05 17:10:45

Mindszenten tovább folytatódnak a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó munkálatok, amelyek több utcát is érintenek. A munkavégzés helyszíneiért kattintson!

 

 

Zárt-e a rendszer? - Csatornáznak Mindszenten Feltöltő: Antal Sándor/ 2014-03-03 11:46:48
A már elkészült szakaszokon a víztartási munkálatokat végzi a kivitelező Mindszenten, ahol nagyban zajlik a csatornázás. A csapadékos időjárás továbbra sem könnyíti meg a munkások dolgát, de a lakosokét sem, ugyanis a közlekedés során a sárral kell megküzdeniük.

 

Az időjárás a legnagyobb ellenfél – Fotókkal!

Feltöltő: Antal Sándor/ 2014-02-18 16:29:20

Napi 10-12 házi bekötés, valamint 80-100 méter gerincvezeték készül el Mindszenten, ahol a Dózsa-telepi városrészben, azaz a nyolcas öblözetben dolgozik a kivitelező. A csatornázási munkálatokon jelenleg több mint harmincan dolgoznak.

 

Itt folytatódik a munka Mindszenten

Feltöltő: Nagy Ágnes / 2014-02-13 14:43:32

Mindszenten tovább folytatódnak a szennyvízberuházáshoz kapcsolódó munkálatok, amelyek több utcát is érintenek. A munkavégzés helyszíneiért kattintson!

 

 

Itt dolgoznak Mindszenten!
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2014-01-21 12:46:22

Folyamatosan zajlik a csatornázás Mindszenten a következő napokban. Mutatjuk, melyik utcákon kell munkavégzésre számítani!

 

 

Itt tart a mindszenti csatornázás!
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2014-01-06 14:01:59

Folyamatosan zajlik a cstornázás Mindszenten a következő napokban. Mutatjuk melyik utcákon kell munkavégzésre számítani!

 


Újabb tízmilliót utalt a társulat
Feltöltő: Antal Sándor / 2014-01-03 18:25:55

Az óév utolsó napjaiban több mint 10 millió forintot utalt a Mindszenti Víziközmű Társulat a Fundamneta Lakáskassza Zrt-nek, így továbbra sincs veszélyben a szennyvízberuházás állami támogatása. Hevesi István elnök elégedett a helyiek fizetési hajlandóságával.

 

 

 

Nincs megállás, az év első munkanapján is csatornáztak
Feltöltő: Antal Sándor / 2014-01-02 15:52:34

Az év első munkanapján folytatta a munkát a kivitelező, így továbbra is jól halad a mindszenti szennyvízberuházás. A munkálatokat egyelőre az időjárás sem zavarta. Csütörtökön a Kodály, a Petőfi és a Somogy utcában végezték a bekötéseket.

 

Ez történt Mindszenten 2013-ban - 2. rész

Feltöltő: Antal Sándor / 2013-12-31 12:59:19

Így év végén időszerű, hogy visszatekintsünk a 2013-as esztendő eseményeire. Ezúttal Mindszentről összeállított krónikánk második részét olvashatják.

 

 

 

Továbbra sincs gond, szépen dolgozik a kivitelező
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-12-17 15:52:04

Gőzerővel dolgozik a kivitelező a mindszenti csatornázáson és, ami talán a legfontosabb, hogy problémamentesen végzik a munkát. Az ünnepek miatt egy kicsit lelassulhat a kivitelezés, de lesznek olyan csoportok, melyek Karácsony és Szilveszter között is dolgoznak majd.

 

 

 

Sajtóközlemény
Feltöltő: Fazekas Gábor / 2013-12-03 15:25:35

„Szinte láthatatlanul, problémamentesen dolgozik a mindszenti szennyvízberuházáson a kivitelező, eddig nem volt gond” – mondta Zsótér Károly polgármester a november 27-ei közmeghallgatáson, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban.

 

 

 

„Megszállták” a Szőlő-partot a kivitelezők - fotókkal!

Feltöltő: Antal Sándor / 2013-12-03 14:43:42

Hat csoport, több mint negyven munkás dolgozik a mindszenti csatornázáson, ahol jelenleg a Szőlő-parton zajlik a kivitelezés. A munkálatok során probléma nem történt, a helyiek elégedettek – tájékoztatta portálunkat Vígh Csaba csoportvezető.

 

 

 

Sajtóközlemény

Feltöltő: Fazekas Gábor / 2013-11-19 17:17:52

Tájékoztatom, hogy Mindszent Város Képviselő-testülete 2013. november 27-én (szerda) 17:00 órai kezdettel a város lakossága részére közmeghallgatást tart.

 

 

 

Mindszenti csatornázás: szinte nyomot sem hagynak maguk után a munkások
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-11-18 14:59:59

Napra pontosan két hete kezdődött meg a csatornázás Mindszenten, ahol két utcában a szárnyvezetékek építésével már végeztek is. Hétfőn az Akácfa utcában kezdtek a szakemberek, akik szerint jó ütemben haladnak a munkálatok. Fotókkal!

 

 

 

Sajtóközlemény
Feltöltő: Fazekas Gábor / 2013-11-06 17:02:32

Mindszenten felvonultak a munkagépek és a kivitelező megkezdte a munkálatokat a Hódosy Imre, a Búzavirág és az Akácfa utcákban a Mindszent Város Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Beruházásának Megvalósítása elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projekt keretén belül.

 

 

Helyiek is dolgoznak a mindszenti csatornázásban
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-11-04 20:18:02

„Az már az első pillanatban látszik, hogy lesz dolguk a helyieknek csatornázás során” – jelentette ki a november 4-i lakossági fórumon Zsótér Károly polgármester. A beruházás tényleges munkálatai hétfőn kezdődtek a Hódosy utcán, ahol jelenleg kilenc mindszenti dolgozik. A beruházásnak 2015. augusztus 8-ig kell teljesen lezárulnia.

 

 

Hat éve várják ez a pillanatot: megkezdődött a csatornázás Mindszenten!
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-11-04 16:03:10

A Hódosy Imre utcában kezdte meg a munkálatokat a kivitelező Mindszenten, ahol több mint hat éve várnak a csatornázásra. Hétfőn eljött a várva várt nap felvonultak a munkagépekkel és a házi bekötések feltárásával kezdődtek a munkálatok. Fotókkal!

 

 

 

A mindszentiek támogatják a csatornázást
Feltöltő: Megyeri József / 2013-10-17 12:52:52

Mindszent teljes lakosságának 67 százaléka fizeti rendesen az önerőt, így elmondható, hogy a helyiek támogatják a csatornázást – hangzott el a Rádió 7 csütörtöki Napraforgó műsorában, melyben Égető Gyula Hevesi Istvánnal, a mindszenti Víziközmű Társulat elnökével beszélgetett. A magazinban szó esett az állami támogatás növeléséről is, melynek pályázati elbírálása folyamatban van.

 

 

Sajtóközlemény
Feltöltő: Fazekas Gábor / 2013-09-28 10:42:08

Megnyitották a „Mindszent város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházásának megvalósítása” elnevezésű KEOP-1.2.0/09-11-2011-0049 azonosító számú projektet szeptember 27-én, és megtörtént az ünnepélyes alapcső-letétel is, így indulhat a csatornázás a Tisza-parti városban. A beruházás 2015. augusztus végére készül el.

 

 

Letették a mindszenti csatornázás alapcsövét - Galériával!
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-09-27 14:27:10

Felgyorsultak az események a mindszenti szennyvízberuházás körül, ugyanis hétfőn megnyitották a munkanaplókat, majd pénteken a projektmegnyitót tartották, valamint az alapcsőt is letették. A megnyitón Irtó Krisztián, a Betonútépítő Zrt. közműépítési igazgatója kijelentette: „a kivitelezés ideje alatt nem leszünk láthatatlanok, ami miatt türelmet szeretnénk kérni a helyiektől”. Zsótér Károly, polgármester szerint ez a beruházás a jövő nemzedékeit szolgálja majd.

 

Újabb mérföldkőhöz érkezett a mindszenti csatornaberuházás
Feltöltő: Kovács Péter / 2013-09-26 15:09:47

C2bcb17100f4a9ca53cf02e5b9f25505_thumb2013. szeptember 23‐án megnyitották az mindszenti szennyvízberuházás építési naplóit, ugyanis hétfő délelőtt a munkaterület átadás‐átvételre került sor a Polgármesteri Hivatalban. A projekt újabb mérföldkőhöz érkezik szeptember 27‐én.

 

 

November 4-re halasztották a csatornázással kapcsolatos utcafórumot
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-09-25 16:55:29
Mindszent közbiztonsága továbbra is jó – jelentette ki a szeptemberi rendes testületi ülésen dr. Rádi Norbert, rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője. A szeptember 25-i ülésen döntött a grémium, hogy a felgyorsult események miatt a szennyvízberuházás idei második utcafórumát november 4-én rendezik a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ előtt.

 

Pénteken hivatalosan is megnyitják a mindszenti szennyvízberuházást
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-09-25 09:05:29

Az elmúlt napokban láthattak mozgolódást a településen a helyiek, ugyanis kikerültek a szennyvízberuházás projekttáblái. Ez is már annak az első jelei, hogy hamarosan megkezdődnek a tényleges munkálatok, sőt szeptember 27-én az ünnepélyes projektmegnyitóra kerül sor.

 

Átadták a munkaterületet, kezdődhet a csatornázás!
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-09-23 11:11:56

Megnyitották az mindszenti szennyvízberuházás építési naplóit, ugyanis hétfőn délelőtt a munkaterület átadás-átvételre kertült sor a Polgármesteri Hivatalban. Batiz Tamás, az OVIBER-KÖVITE PLUSZ Konzorcium mérnöke a munkaterület átadás-átvétel során elmondta várhatóan két hét múlva kezdődnek a tényleges kivitelezési munkálatok.

 

Továbbra is jól fizetnek a mindszentiek
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-08-29 10:53:53

Szinte egy hónap sem telt el az előző utalás óta, de már is több mint ötmillió forint van a Mindszenti Víziközmű Társulat számláján – tájékoztatta portálunkat Hevesi István, a társulat elnöke, aki elmondta, hogy a hitelt nyújtó bank meg van elégedve a fizetési hajlandósággal, melyet a napokban történt egyeztetés során is megerősítettek.

 

Megszépül a játszótér a tanévkezdésre
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2013-08-22 11:40:58

Hat új játékkal is bővül a játszótér, valamint az iskola parkolóját is rendezik a Dózsa – telepen – hangzott el csütörtök délelőtti Napraforgó magazinunkban, melynek vendége volt Zsótér Károly, Mindszent Város polgármestere.

 

 

 

A lakosok nyolcvan százaléka rendesen fizet Mindszenten
Feltöltő: Kovács Péter / 2013-08-09 13:22:44

Egyre jobban növekszik a lakossági befizetések aránya a mindszenti csatornázáshoz. A beruházás küszöbén, még a héten megtörténik a Fundamenta felé két negyedév átutalása, amely meghaladja a húsz millió forintot – tájékoztatta portálunkat Hevesi István, a Mindszenti Víziközmű Társulat intézőbizottságának elnöke.

 

 

 

Indulhat a Mindszenti csatornázás - Hangbejátszással!
Feltöltő: Tudósító / 2013-08-08 13:48:33

„Örömmel tölt el, hogy a város lakosainak most már egy olyan egészséges környezet látszik kialakulni, amely itt a huszonegyedik században elengedhetetlen” - hangsúlyozta Zsótér Károly Mindszent város polgármestere a csütörtök délelőtt megtartott „Mindszent Város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházásának megvalósítása” elnevezésű projekt közbeszerzésének nyertesével megvalósított ünnepélyes szerződés-aláírásán.

 

 

Rövidhír - Kezdődhet a mindszenti csatornázás
Feltöltő: Kovács Péter / 2013-08-08 11:10:13

Csütörtök délelőtt 10 órakor ünnepélyes keretek között írták alá a vállalkozási szerződést a közbeszerzés nyerteseivel, így indulhat a csatornázás Mindszenten. Az első kapavágás előreláthatóan egy hónap múlva történhet meg – tájékoztatott a helyszínről Horváth Petra tudósítónk.

 

 

 

Megvan a kivitelező, kezdődhet a csatornázás Mindszenten
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-08-01 19:11:45

Mérföldkőhöz érkezett a mindszenti szennyvízberuházás – tájékoztatta portálunkat Zsótér Károly, polgármester, aki elmondta, csütörtökön délután érkezett a hír a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályától, akik elfogadták a kiválasztott kivitelezőt. A szerződést jövő héten aláírják, ami után megtörténik a várva várt első kapavágás.

 

 

 

Folyamatban a kivitelezői pályázat
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-05-08 18:30:26

A szennyvízberuházás volt a téma a szerda délután megtartott lakossági utca fórumon Mindszenten. Kecskeméti János, alpolgármester tájékoztatta a helyieket a beruházás jelenlegi helyzetéről, valamint Zsótér Károly polgármester beszámolt a településen zajló többi beruházásról.

 

 

 

90 nap múlva indul a csatornázás

Feltöltő: Antal Sándor / 2013-04-30 16:32:07

Április 30-án került kifüggesztésre a mindszenti szennyvízberuházás kivitelezői pályázata – számolt be portálunknak Zsótér Károly polgármester, aki hozzátette: a különböző szervek közel kilenc hónap után hagyták jóvá a közbeszerzési anyagot, így most már indulhat a pályáztatás.


 

 

A csatornázás lesz a téma Mindszenten

Feltöltő: Kovács Péter / 2013-04-29 10:40:24
Kecskeméti János alpolgármester utcafórumra hívja az érdeklődőket Mindszentre, az Észak utcai buszfordulóhoz.
Tavasz végén jön az első kapavágás
Feltöltő: Nagy Ágnes / 2013-03-05 15:34:57
Hol tart jelenleg a csatornázási projekt? Milyen beruházások valósulnak meg Mindszenten? Ezekről a témákról is kérdeztük Zsótér Károlyt, Mindszent polgármesterét és dr. Megyeri Szilvia, jegyzőt kedd délelőtti Napraforgó Magazinunkban.
Kiemelt projektkén kezeli a kormány a mindszenti csatornázást
Feltöltő: Antal Sándor / 2013-02-14 13:36:33
Újabb fázisába lép a mindszenti szennyvízprojekt. A február 25-i testületi ülésen tervezik kiválasztani a beruházás műszaki ellenőrét, majd ezt követi a munkálatokat irányító, segítő projektmenedzser kiválasztása is – tájékoztatta portálunkat Zsótér Károly, polgármester.