Promenád

Amikor beteget is szállít az önkormányzat

Feltöltő: Tudósító / 2017-08-29 19:33:15

Közintézmények energetikai korszerűsítését 176, a bel- és csapadékvíz elvezetését pedig 56 millióból kívánják Apátfalván megoldani, s a kivitelezésekhez szükséges közbeszerzések kiírásáról keddi ülésükön döntöttek a képviselők. A grémium arról is határozott: önkormányzati kocsival viszik heti két alkalommal szegedi gyógykezelésre a súlyos sérülést szenvedett Herczeg Lászlót.

Testületi ülést tartottak kedden Apátfalván. Ezen többek között pályázatok közbeszerzésének lebonyolításáról döntött a grémium. A községben 56 millió forintból oldanák meg a bel- és csapadékvíz megfelelő elvezetését. A közintézmények energetikai korszerűsítésére pedig 176 millió forint áll a rendelkezésükre. A településen fontos az értékteremtő közmunka is, így a start mintaprogram keretében egy hidraulikus csőhajlítógépet szereznek be, mellyel fokozhatják a termelést az önkormányzati műhelyben.

Az oktató-nevelő munka is terítékre került kedden. Így a Bíbic Egységes Óvoda-Bölcsődében, illetve a Dózsa György Általános Iskolában az elmúlt tanévet összegezték. Az óvoda esetében Luczó Anikó intézményvezető helyettes, az iskolánál pedig Balázs Katalin megbízott igazgató beszélt. Az ülésen részt vett Balázs József is. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ igazgatója az apátfalvi iskola beszámolóját szóban is kiegészítette. - A közel kétszáz fős tanulói létszámnak köszönhetően hosszú távon fenntartható az intézmény - mondta az igazgató. Ahogy a hódmezővásárhelyi, úgy a későbbiekben a makói és a szentesi járásban is kezdeményezik azt, hogy a tanulók véleményét is kikérjék az oktatással, az iskolai élettel kapcsolatban. Ezért egyeztetni szeretnének a helyi diákönkormányzatokkal is. Szekeres Ferenc polgármesterrel erről korábban már tárgyaltak is.

A testület arról is határozott, hogy mind az óvodában, mind az általános iskolában biztosítják a gyerekek számára a diétás étkeztetést is. A törvény szerint minden önkormányzatnak el kell készítenie az úgynevezett települési arculati kézikönyvet, ehhez kapcsolatban arról is döntés született, hogy előkészítik az ehhez szükséges településképi rendeletet. A sport sem hiányzott a repertoárból. Az Apátfalvi Öregfiúk focicsapata részt kíván venni egy szegedi tornán, melyhez az önkormányzat 36 ezer forintos támogatást biztosít.

Tíz esztendeje súlyos balesetet szenvedett Herczeg László. A most 45 esztendős férfi egészségi károsodása 90 százalékos. A családra a rehabilitáció hatalmas anyagi terhet ró, ezért levélben kérték az önkormányzat segítségét. A beteget Szegeden gyógykezelik, de nincs autójuk, busszal pedig nem egyszerű a tolókocsiba kényszerült sérült utazása. Ezért keddi ülésükön a képviselők azt határozták, hogy ameddig szükséges a gyógykezelés, Herczeg Lászlót az apátfalvi otthona és a megyeszékhelyen lévő egészségügyi intézmény között az önkormányzat gépkocsija térítésmentesen szállítja.

Munkatársunktól. K.