Promenád

A történelmi jelentőségű költségvetés

Feltöltő: Tudósító / 2018-02-13 15:26:23

Akkora összegből, mint 2018-ban korábban sohasem, s egyhamar nem is fog gazdálkodni a maroslelei önkormányzat - hangzott el a keddi testületi ülésen. Martonosi György polgármester ezért történelmi jelentőségű költségvetésnek nevezte az ideit, melynek a főösszege közel 1,5 milliárd forint.

Testületi ülést tartottak kedden Maroslelén. A legfontosabb napirendi pont az idei esztendő költségvetése volt. - Történelmi jelentőségű a 2018-as számadásunk, hiszen a község ételében korábban ekkora összeg még nem állt a rendelkezésünkre, s úgy vélem, hogy egyhamar nem is fog - fogalmazott Martonosi György. A polgármester elmondta: a mostani költségvetésük főösszege megközelíti az 1,5 milliárd forintot.

- Maroslelén 2017 az előkészületek éve volt, hiszen számos olyan beruházás megszervezését kezdtük el, melyeket az idén fogunk megvalósítani, s ezeknek az anyagi forrásai tavaly meg is érkeztek a számlánkra, így több mint 800 milliós fejlesztési tartalékkal zártunk - sorolta Martonosi György. A község vezetője kifejtette: az önkormányzat működtetésére 360 milliót fordítanak, a többit pedig a fejlesztésekre. Az egyik projektjük már meg is valósult, vagyis felújították a könyvtár épületét, illetve új eszközöket is sikerült vásárolniuk.

Új köntösben a könyvtár

Maroslelén jelenleg is nagy munka folyik. A központban épül a polgármesteri hivatal új szárnya. A bővítés azért is fontos, mert nem csupán a községháza lesz nagyobb, hanem ide fogják költöztetni a rendőrséget és a takarékszövetkezetet is. Az utóbbi esetében a leleiek régi álma is megvalósul, bankautomatát is üzemben helyeznek, ami eddig még nem volt Maroslelén. Az épület falai már állnak, s tavaszra tető is kerül rá. Eközben leszedték a régi községháza tetőcserepeit is, mert oda is újakat raknak fel.

Itt kap helyet a rendőrség és a takarékszövetkezet

A maroslelei önkormányazt két nagy pályázatban is konzorciumi vezető. Ezek összköltsége eléri a 300 millió forintot, melyből 2020-ig számos programot, rendezvényt valósítanak meg több településen is. Emellett szinte a végéhez közeledik a lelei csapadékvíz-elvezető rendszer korszerűsítése. Február végén írja alá három önkormányzat azt a szerződést, melynek köszönhetően kerékpárút épület Hódmezővásárhely és Makó között. Ez az út átmegy a községen is. A grémium kedden elfogadta Maroslele történetében az eddigi legnagyobb összegű költségvetést.

Hamarosan megérkezik az új tetőcserép a polgármesteri hivatal régi szárnyára

Munkatársunktól. K.