Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 14

Családi nappal egybekötött kiszállásos véradást szervezett a Magyar Vöröskereszt hódmezővásárhelyi szervezete szombaton. A Hódtói Szabadidő Központba várták azokat, akik úgy döntöttek, hogy ilyen módon szeretnének segíteni embertársaikon.

– A 9 órási kezdés előtt már sorban álltak az érkezők – tudtuk meg Héjjáné Borbás Anikótól. A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezetének hódmezővásárhelyi területvezetője lapunknak elmondta, egy nyertes pályázatnak köszönhetően szervezték meg a kiszállásos véradást, ugyanis a nyári időszakban a vakáció és a szabadságolások miatt megcsappan a véradók száma, azonban országszerte nap mint nap rendkívül nagy szükség van a vérre az életek megmentéséhez. Hazánkban egy nap alatt átlagosan 1800 liter vérrel segítenek a betegeken.

Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 9

Sándorné Földesdi Edit, Héjjáné Borbás Anikó, Havasi Katalin

Az eseményre Havasi Katalin, a vásárhelyi kórház orvosigazgatója is ellátogatott, aki a véradókra jellemző önzetlenségre és példamutatásra hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a délelőtt során találkozott olyannal, aki már 51-szer nyújtotta a karját, s legalább ennyi embert meg is mentett ezzel.

Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 11

– Egy közösség sikere abban rejlik, ha nem csak azt nézzük, hogy mi mit kapunk attól, hanem azt is, hogy mi mit tudunk adni. Ez tökéletesen működik a véradóknál – tette hozzá Havasi Katalin, aki köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik a nyilvánosságtól távol, a háttérből segítik a véradások szervezését, lebonyolítását.

Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 1

A nemrég alakult Hódmezővásárhelyi Nagycsaládosok Egyesülete a véradás ideje alatt ugrálóvárral és kézműves foglalkozásokkal várta a gyermekeket. Sándorné Földesdi Edit elnöktől megtudtuk, a jövőbeli céljuk, hogy a lehető legjobb együttműködést alakítsák ki a Magyar Vöröskereszttel és a városban működő civil szervezetekkel.

Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 4

A véradással párhuzamosan főzőverseny is zajlott. Öt csapat mérte össze tudását, hogy délben egy-egy tányér marhapörkölttel megvendégelhessék a véradókat. Sőt, a nagy melegre való tekintettel jéghideg limonádéval is kedveskedtek nekik.

Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 7 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 8 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 2 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 3 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 5 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 6 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 10 Jéghideg limonádé és pörkölt járt a véradóknak a Hódtóban 15