Veretlenül lettek bajnokok a HVSC-s gyerekek!

A 2006-ban született vásárhelyi vízilabdások 100%-os teljesítménnyel nyerték a Vidék bajnokság Zöld csoportját, míg az egy évvel idősebbek a dobogó harmadik fokára állhattak fel a szezon végén- írja az oldalvonal.hu

Nagyváradon rendezték a fiú országos vidék bajnokság IV. zöld csoportjának utolsó fordulóját. A vásárhelyi csapat azzal a céllal érkezett a bihari fővárosba, hogy megőrizzék addigi veretlenségüket. Az alakulat motiváltságát és összetartását jellemzi, hogy több idősebb játékos is elkísérte a csapatot, hogy biztatásukkal is elősegítsék a jó szereplést. A tornarendszerben megvívott forduló első napján a Békéscsaba, valamint a Szeged ellen játszott a HVSC. Az első mérkőzésen kiegyensúlyozott teljesítménnyel, magabiztos játékot mutattak Vigh Szabolcs tanítványai (HVSC – Békéscsaba 13-6), viszont a másodikon talán túlzott önbizalommal szálltak medencébe a fiúk, aminek eredményeként sok hibával játszottak a pólósok. Ennek ellenére a vásárhelyieknek sikerült kihasználniuk fizikai adottságaikból származó előnyüket, így sikerült a mérkőzés végére összeszedniük magukat (HVSC – Szeged 13:10).

A második napon a Nagyvárad ellen kezdtek a HVSC-s fiúk. A jól felkészült ellenfél végig szoros, nagyon izgalmas mérkőzést sikerült összehoznia a két gárdának, ám mégis végig egy-egy góllal vezetve sikerült kiharcolni a győzelmet (Dinamo Oradea – HVSC 5:6). Az utolsó mérkőzésen a Szentes volt az ellenfél, ahol már mindkét csapat játékán érezhető volt a szezon vége. Felszabadult, jó játékkal sikerült a vásárhelyieknek megnyerniük az utolsó mérkőzést is (Szentes B – HVSC 5:16),  így célukat teljesítették, vagyis veretlenül nyerték meg a kiírást!

Ezúton szeretnék gratulálni a csapatomnak, valamint a csoport összes gárdájának, akik fordulóról-fordulóra jobb teljesítményt nyújtottak és nagy mértékben fejlődtek. Külön öröm számomra, hogy végül minden játékosnak sikerült játéklehetőséget biztosítani, és a kevésbé rutinosok is beépültek a csapatba!

– értékelte a szezont Vigh Szabolcs edző.

Csongrádon egy háromnapos tornán zárult a 2005-ben születettek bajnoksága. A tabella élén álló hazaiak és a Kassa után a bronzéremért szálltak medencébe a vásárhelyi pólósok. Az éremért előzetesen nagy küzdelmekre lehetett számítani, hiszen a 3. és a 6. hely között mindössze 6 pont volt a különbség.

A vásárhelyieknek 3 győzelmet kellett szerezniük a harmadik helyhez. Talán a legnehezebbre egyből az első nap sikerült. A Szabadka elleni mérkőzést a stabil védekezésnek és a magabiztos támadásvezetésnek köszönhetően megnyerték Vigh Szabolcs tanítványai (Spartak Szabadka – HVSC 3-10). A második napon az első és második helyezett csapatokkal vívtak meg a vásárhelyi fiúk, akiket a pontvadászatban már semmiképpen sem érhettek utol. (HVSC – Hornets 3-11HVSC – Csongrád 5-9).

A harmadik napon az érem reményében már az utazás előtt látszott a gyerekeken az elszántság és a győzni akarás, és ez a mérkőzéseken is tapasztalható volt. Ez az eredményességben is megnyilvánult, a Békéscsaba elleni mérkőzésen a magabiztos kezdésnek köszönhetően, végig vezetve, lelkes játékkal sikerült megszerezni a győzelmet (Békéscsaba – HVSC 6-10). Az utolsó mérkőzésre így már eldőlt a harmadik hely sorsa, így nyugodtabban játszhattak a vásárhelyi fiúk, akik felszabadult, jó játékkal búcsúztatták a szezont (HVSC – Szeged 16-6).

Gratulálok játékosaimnak és a többi csapatnak! Köszönöm a kollegáknak a felkészülés során nyújtott segítséget a szülőknek pedig az egész éves támogatást és szurkolást! Hajrá Vásárhely, hajrá HVSC!

zárta gondolatait Vigh Szabolcs edző.

Forrás: oldalvonal.hu