Hódmező habja – napi netszemle

Vásárhelyi cicamentés, jobbikos hülyeségverseny, szabadon engedett radikalizmus, Tóth Gabi művészi meztelensége. Keddi koffeinbomba: a legforróbb, legpikánsabb és legédesebb hírek kistérségből és nagyvilágból.

Cirmos

Vásárhelyi cicamentés.

15 macsekot tartott a panellakásban egy vásárhelyi asszony, a lakótelepi kedvencek végül egy helyi állatotthonba kerültek – mutatja be a különös sztorit a Delmagyar.hu.

„Zagyi saját pénzéből évente 4 millió forintot áldoz az otthon fenntartásra. A macskákat egy Hódtó utcai panel 3. emeletéről viszik el, ahol egy idősebb nő 15 cirmost tartott a lakásában. Végül már sem a négylábúak, sem a maga élelmezésére nem futotta nyugdíjából. Ottjártunkkor kiderült, az egyik macska ráadásul kicsiket is hozott most világra – dobozban pihent a jövevényekkel. A lépcsőházban és a lakásban kibírhatatlan szag uralkodik.”

Állatotthonba kerülnek a lakótelepi macskák – 15 cicát tartott a panellakásban egy vásárhelyi asszony

Most három macskát viszünk el, korábban már nyolcat elszállítottunk a Mázlis Kisállatotthonba – mondta a telep vezetője, Zagyi Imre, aki naponta 96 kutyáról és 70 macskáról gondoskodik. Zagyi saját pénzéből évente 4 millió forintot áldoz az otthon fenntartásra. A macskákat egy Hódtó utcai panel 3.

Útmutatás

Jobbikos hülyeségverseny.

Az expártvezér Coelho szintű mondatokkal kezdett el ömlengeni saját magáról közösségi oldalán, miközben a pártja a szétesés szélére sodródott: ez tényleg csúcs – fogalmaz az Origo.hu.

„Hogy ne kelljen annyit beszélni a pártszakadásról, inkább elkezd magáról beszélni, egészen szuperül sikerült. Végre valami igazán érdekes is kiderült: Vonának a szíve mutatja az utat, az esze pedig készíti a terveket, de sajnos többet nem is akar elárulni.”

Vona Gábor Coelhóvá változott a pártháború kellős közepén

A Jobbik néppárti szárnya egymással verseng, ki tud nagyobb hülyét csinálni magából minél rövidebb idő alatt. Vona Gábor most alaposan feladta a leckét, talán még Z. Kárpát Dániel, alelnök Star Wars-os performanszát is veri, pedig ez tényleg nem volt könnyű feladat. Az expártvezér Coelho szintű mondatokkal kezdett el ömlengeni saját magáról közösségi oldalán.

Képtelenség

Szabadon engedett radikalizmus.

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban, a hatóságoknak feladja a leckét a megfigyelésük – állítja a Hirado.hu.

„Ez a probléma folyamatos kihívás elé állítja a biztonsági szolgálatokat, akiknek eddig is olyan többletmunkával kellett szembenézniük, amelyekhez nem lett hozzáigazítva sem a technikai, sem pedig a humán feltételrendszer az elmúlt években. Ebből kifolyólag jó, ha a börtönökből kikerülő radikális személyen eseti ellenőrzést meg tudnak csinálni a biztonsági szolgálatok, de az, hogy a nap 24 órájában, folyamatosan ellenőrzés alatt tartsák őt, pillanatnyilag képtelenség – hangsúlyozta Horváth József.”

A radikalizálódás melegágyaivá váltak a francia börtönök

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban – ezt közölte a francia igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.

Tetoválás

Művészi meztelenség.

Tóth Gabi, a népszerű énekesnő egy egészen különleges képet mutatott magáról – így a Blikk Online.

„Tóth Gabi ezúttal félmeztelenül állt a fényképezőgép elé. Az énekesnőről egy nagyon művészi, gyönyörű fekete-fehér fotó készült. Arra, hogy ezen barna színű a haja, nagyon egyszerű a magyarázat: még azelőtt készült a felvétel, hogy befestette volna szőkére. A képen még Gabi új tetoválásának egy részletét is láthatjuk.”

Hoppá: Tóth Gabi félmeztelenül állt a kamera elé – fotó

Tóth Gabi ezúttal félmeztelenül állt a fényképezőgép elé. Az énekesnőről egy nagyon művészi, gyönyörű fekete-fehér fotó készült. Arra, hogy ezen barna színű a haja, nagyon egyszerű a magyarázat: még azelőtt készült a felvétel, hogy befestette volna szőkére. A képen még Gabi új tetoválásának egy részletét is láthatjuk.