Keresztrejtvénnyel tarolt a makói Galamb iskola az állattenyésztési napokon 1

A helyes megoldásokért cserébe virágpalántákat ajándékoztak az ügyes megfejtőknek, akik tátika, bársonyvirág és padlizsán csemeték közül válogathattak.

A kicsiknek és a nagyoknak egyaránt készültek ügyességi játékokkal a Galamb József Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola képviselői.

-Állattenyésztéssel kapcsolatos kérdéseket állítottunk össze. A tapasztalat azt mutatta, hogy az erre járók többségét idevonzották a “megnyerhető” palánták és időt szántak a játékra. A kicsiknek pedig két kép között kellett megtalálniuk a különbségeket, nekik lufikkal kedveskedtünk

-mondta el lapunknak Martonosi Dániel, aki örömmel képviselte iskoláját az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.

Mint azt megtudtuk Légrádyné Nemes Boglárkától, a mezőgazdasági munkacsoport vezetőjétől, az elsődleges céljuk az volt a kitelepüléssel, hogy népszerűsítsék iskolájukat.

-Sajnos még mindig az a tapasztalat, hogy nem tudják, bizony van mezőgazdasági képzés Makón, ezért minden alkalmat megragadunk a nyilvános szereplésre

tette hozzá, majd azt is elmesélte, az érdeklődőknek bemutatták a tanulók által készített különleges meggy, körte és sütőtök-narancs lekvárokat is.