Kiállítás nyílik Zoltai Attila alkotásaiból Vásárhelyen 21

Marad a kellemes, kora nyárias idő, azért az esernyőket ne felejtsék otthon, záporokra, zivatarokra is lehet számítani. A tegnapi nap legérdekesebb híreiért, pedig érdemes kattintani!

A frontérzékenyeknek jó hír, hogy ma nem kell frontokra számítani. Napközben ismét húsz fok fölé kúszhat a hőmérő higanyszála.

Írtunk róla, hogy betegségével futott versenyt Szenti Tibor néprajzkutató, egy év alatt összeállította eddig kiadatlan könyveit, ugyanis egy súlyos szembetegséget diagnosztizáltak nála.

Betegségével futott versenyt a leghíresebb vásárhelyi néprajzkutató

Valamint szót ejtettünk arról is, hogy Lázár János lett a 2018-as választások legnagyobb nyertese, hogy miért, az EBBEN a cikkben olvashatják el. További jó hírrel s szolgálhattunk, hiszen Kecskés Ákos csapata remekelt a Lengyel Kupában, amiben a vásárhelyi hátvédnek is nagy szerepe volt. De a szintén helyi édesanya, Kisháziné Zombory Erika ultramaraton- futó Spartathlonon elért sikeréről is beszámoltunk.

A vásárhelyi anyuka dalolva küzdi le a holtpontokat 1

Boldog névnapot kívánunk a Csongoroknak! 

Ugyanezen a napon történt, csak sokkal korábban:

  • 1865 – A Pesti Naplóban (név nélkül) megjelenik Deák Ferenc híres „húsvéti cikke”, amely fordulópontot jelent a kiegyezéshez vezető úton (e nap akkor húsvétra esett, innen a történelmi név).
  • 1944 – Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.
  • 1972 – Elindul az Apollo 16 űrhajó. Ez az ötödik küldetés, melyet a Holdra küldtek.
  • 2003 – Magyarország (kilenc másik országgal együtt), Athénben aláírja az Európai Unióhoz csatlakozási szerződést, amely alapján 2004. május 1-jétől uniós tagállammá válik.
  • 2007 – Kiképzésen részt vevő afgán rendőrök között robbantja fel magát egy öngyilkos merénylő kilenc embert megölve, és huszonötöt megsebesítve.

Forrás: wikipédia

Kiemelt kép: Zoltai Attila kiállítása

További szép napot kívánunk! 🙂