ÉLŐ: Hivatalos: nyert a Fidesz és Lázár János! (Frissül) 14

Ezt Lázár János jelentette ki tegnap éjjeli sajtótájékoztatóján, az elsöprő győzelmet követően. Portálunknak ma Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke, Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke és Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője is értékelték a választási eredményt. 

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk, elsöprő többséggel, a leadott szavazatok 48,64%-val nyerte meg a Fidesz-KDNP a 2018-as választásokat, a Parlamentben ezzel kétharmadot szerzett. Helyben pedig szintén abszolút fölénnyel végzett az első helyen Lázár János, a választók 52,43%-tól kapott ismét bizalmat a képviseletre Csongrád megye 4-es számú választókerületében, Makó és Hódmezővásárhely térségében, összesen 19 településen.

A magyarok győztek. Ma Magyarország győzelmét ünnepeljük, mert megtanultuk és mindenkinek megtanítottuk, hogy azért a víz az úr!

– jelentette ki a miniszter, aki megköszönte mindazok támogatását, akik rá szavaztak.

Az országgyűlési képviselő háláját fejezte ki a családjának, a szüleinek, Orbán Viktornak, valamint a választókörzet 19 településén élőknek az elmúlt időszakban nyújtott támogatásért. Hozzátette, mindenki képviselője szeretne lenni az elkövetkezendő négy évben, függetlenül attól, hogy ki szavazott rá és ki nem.

ÉLŐ: Hivatalos: nyert a Fidesz és Lázár János! (Frissül) 17

Havasi Katalin, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke az eredmény kapcsán úgy fogalmazott:

A választás mindig a demokrácia ünnepe. Különösen igaz ez a tegnapi napra, hiszen soha nem látott számban mentek el véleményt mondani a vásárhelyiek és a magyar választópolgárok. A magas részvétel minden kétséget kizár és minden utólagos magyarázatot és magyarázkodást zárójelbe tesz. Az eredmény bizonyítja, hogy a magyar emberek értékelik az ország fejlődését és a vásárhelyiek elismerik Lázár János országgyűlési képviselői munkáját.

–  emelte ki, majd azt is hozzátette: tegnap a vásárhelyiek határozott és jól érthető nemet mondtak az elmúlt hónapok gyűlöletkampányára, a megosztottságra, a kirekesztésre. Tegnap Vásárhely és Magyarország a gyűlölet helyett a munkát, a fejlődést, az együttműködést és a jövőt választotta.

 

Az orvos válaszol: gyermekbetegségek A-tól Z-ig (online) 1

A valódi többség sokszor csendben van, de ha bárki azt gondolja, hogy a többséget nagy „zayjal” el lehet nyomni, az téved. Gratulálok a FIDESZ – KDNP pártszövetségnek, és Lázár Jánosnak a történelmi léptékű eredményhez, munkájához jó egészséget, sok sikert kívánok!

– zárta gondolatait a Fidesz helyi elnöke.  Hasonlóan vélekedett Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke is, aki még ehhez hozzátette: a tegnapi nap a hazáról szólt, a szűkebb, bennünket érintő, négyes választó kerületről, Magyarországról, és az összmagyarságról.

"Azért a víz az úr!"

Emellett szólt ez a választás valamennyiünk biztonságáról, a nemzet egységéről, és az összefogásról, a száz évvel megcsonkított haza, a határontúli, valamint a nagyvilágban élő magyarok összefogásáról. Itt a négyes választókerületben pedig arról döntöttünk közösen, elsöprő eredménnyel, hogy ki legyen az, aki az érdekeinket képviseli Budapesten. Ez a közösség úgy döntött, hogy Lázár János legyen. Az a Lázár János, akitől az elmúlt 16 évben megtanulhattuk, mint vezetőtől, hogy nincs az a teljesítmény, amelyet ne lehetne fokozni. Én azt gondolom, hogy az az elvégzett munka, az a fejlődés és azok a nemes célok, amelyeket korábban említettem egységbe kovácsolt valamennyiünket és ez vezetett erre a csodálatos eredményre. 

Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője szintén kihangsúlyozta: tegnap a demokrácia győzött, hiszen nagy arányú részvétel mellett született egy legitim döntés, amely szerint Lázár János a szavazatok több mint 52%-át a szavazatoknak megkapva ismét Hódmezővásárhely és Makó térségének országgyűlési képviselője lett.

"Azért a víz az úr!" 1

Szívből gratulálok miniszter úrnak ehhez az eredményhez. Azt gondolom, hogy minden hódmezővásárhelyi mérlegelte, hogy mi ennek a választásnak a tétje, és jó döntést hoztak, hiszen meg tudjuk védeni Magyarországot, a magyarságunkat, a hitünket, a kultúránkat, és ez volt a legfontosabb tétje ennek a választásnak. 

– emelte ki Hegedűs Zoltán.