Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 5

Teltház előtt tartott fórumot Fazekas Sándor és Lázár János kedd este Székkutason. A földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy nem szabad a gazdaellenes ellenzéki koalíciót a hatalom közelébe engedni, míg az országgyűlési képviselő elárulta, hogy mire számíthatnak a székkutasiak, ha április 8-án újra megválasztják.

Választási fórumnak adott otthont kedden a székkutasi Murgács Kálmán Művelődési Ház, ahol a helyiekkel Fazekas Sándor és Lázár János találkozott.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter vezette fel az estét, és gratulált mindahhoz, amit a község az elmúlt négy, illetve nyolc év alatt elért. – 2014 óta összesen 4 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Székkutason, ami ezáltal a Dél-Alföld legjobban fejlődő kistelepülése lett. Kiváló példa arra, hogy egy kétezres lélekszámú faluban is lehet boldogulni és sikereket elérni – emelte ki Lázár.

Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 13

A politikus rámutatott, néhány éve itt is a munkanélküliség volt a legnagyobb probléma, de ma már eljutottak oda, hogy mindenki dolgozik, aki akar, csak az nem, aki kibúvót keres a munka alól.

Mint mondta, azért hívták Székkutasra fórumot tartani Fazekas Sándort, mert szinte ő érzi az országban leginkább a vidékfejlesztés és a megfelelő mezőgazdaság fontosságát, a kisfalvak lehetőségeit és a hétköznapi emberek mindennapi problémáit.

A földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági aktualitásokat ismertette a nagyrészt mezőgazdászokból álló közönségnek. – Ha visszagondolunk, 2010 előtt a gazdák többször tüntettek a kormány ellen, mivel az lenézte őket és a terményeiket – elevenítette fel a politikus, hozzátéve, ezért a Fidesz-kormány szövetségesnek tekinti a gazdatársadalmat, és belátja, hogy csak akkor lehet független és erős az ország, ha erős a mezőgazdaság is.

Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 15

– Hét év alatt másfélszeresése nőtt a mezőgazdasági termelés, és erre korábban még soha nem volt példa, hogy ennyi idő alatt ilyen szintű talpraállás legyen.  Az emelkedés Európa három legjobbja közé tartozik – fejtette ki a miniszter. Azt mondta, nyolc év alatt a mezőgazdaságban 50 ezer, míg az élelmiszeriparban 22 ezer új munkahely jött létre, ami a munkahelyteremtésen kívül abban is segít, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a külföldi feldolgozóknak.

Lehet ígérni ingyen sört, napsütést és egyéb csodákat, de az ilyen jellegű eredményeken mutatkozik meg igazán, hogy a kormány elkötelezett az iránt, amit csinál

– jelentette ki.

A honatya szerint egyedül a Fidesz áll ki amellett, hogy az agrártársadalom és az annak nyújtott támogatások megmaradjanak. – Ha a gazdaellenes ellenzéki koalíció kerülne hatalomra áprilisban, akkor a természetes, hazai termékek helyett a külföldi, mesterséges áruk kerülnének be az országba és a boltok polcaira – szögezte le Fazekas. Mint ismertette, arról is vita zajlik az Európai Bizottsággal, hogy a vidékfejlesztési támogatásokat fel lehetne-e használni afrikai és ázsiai migránsok befogadására és integrálására.

Tehát amit például egy művelődési ház felújítására fordítana az ország, abból a bevándorlók mindennapjait finanszírozná a brüsszeli vezetés.

Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 9

– A nyolc év alatt voltak hibáink, amiket joggal kérnek rajtunk számon, de mindezek ellenére még mindig mi vagyunk a legalkalmasabbak a kormányzásra – egészítette ki a politikust Lázár János. Úgy látja, az ellenzék csak a gyűlölettel kampányol, holott abból nem lehet járdát, utat és országot építeni.  Ezen kívül a Fidesznél egyértelmű, hogy Orbán Viktor vezeti a kormányt, míg az ellenzéknél még meg sem nevezték, ki lenne az elsőszámú vezető.

Lázár arra kérte a székkutasiakat, hogy menjenek el szavazni, és azt ígérte, hogy

Fidesz-győzelem esetén meghirdetnek egy programot, ami által 2022-ig az összes út aszfaltréteget kapna az országban.

Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 6

Székkutason például még két kilométernyi úton nem alakítottak ki aszfaltburkolatot. Az országgyűlési képviselő garanciát vállalt arra, hogy megválasztása esetén közbenjár abban, hogy ne legyen sáros utca a településen.

A miniszteri fórumon számos kérdést feltettek a lakosok, ezekről bővebben egy külön cikkben számolunk majd be.

Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 20 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 19 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 18 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 17 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 16 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 14 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 12 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 11 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 10 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 8 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 7 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 4 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 3 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 2 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason 1 Ingyen sör és napsütés – miniszterek fórumoztak Székkutason