Izotópok az orvoslásban

Talán hallották már azt a kifejezést, hogy „nukleáris medicina”. Ez nem más, mint az izotópokkal végzett diagnosztikai, terápiás, illetve kutató vizsgálatok összefoglaló neve. Akitől pedig az ötlet származik, hogy az izotópokat lehetne használni az orvoslásban, egy magyar professzor: Hevesy György. Épkézláb című magazinunkban dr. Ciortea Péter aneszteziológus belgyógyásszal róla beszélgettünk.

” “56 nincs a helyén”

A neves irodalomtörténész, Pomogáts Béla, tartott előadást hétfőn Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban. Az 1956-os forradalom és Nagy Imre alakja a magyar irodalomban címmel ellátott előadásán személyes élményeit is a hallgatóság elé tárta.

A megyei főügyészség vizsgálatot folytat a makói víziközmű ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség vizsgálatot folytat a Makó-Térségi Víziközmű Kft. ügyében, kapta meg a hivatalos értesítést erről írásban a makói önkormányzat - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Czirbus Gábor alpolgármester. A város polgármestere még májusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Labdarúgás: A Szőreg a megye II bajnoka

Izgalmas csatározások zajlottak a Csongrád megyei labdarúgó másodosztályban, ahol az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím sorsa. Ugyan a Szőreg és az Üllés azonos ponttal végzett a tabella élén, a jobb gólkülönbség miatt a szőregiek nyerték a bajnokságot.

Különdíjat kapott a szegedi Telin TV

Június 13.-án a II. Savaria Filmszemlén, Szombathelyen a Szegedi Telin TV kisjátékfilm kategóriában különdíjat hozhatott haza. A neves zsűri Koltai Gábor érdemes művész, filmrendező, Halmy György filmrendező és Szalai Györgyi, Balázs Béla díjas filmrendező közel hetven film közül válogatott. 

Ügyvédeket tájékoztattak a Szegedi Törvényszéken

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XXVIII. fejezete tartalmazza a 2013. január első napját követően indult ügyekre vonatkozóan az elektronikus kommunikációval kapcsolatos szabályokat. Ez alapján a fél, illetve képviselője a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyben beadványát és mellékletét választása szerint elektronikusan is benyújthatja, mely esetben az elsőfokú eljárás folyamán a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton kell tartania és a bíróság is valamennyi bírósági iratot elektronikus úton kézbesíti részére.

Elénk tárul, hogy milyen az élet a kutasi pusztán

Székkutas Község Önkormányzata néhány percben bemutatja a kutasi pusztát, mely táj gyönyör a szemnek. A videóban éled a környezet, szürkemarhák legelnek, a gazda pedig gondozza földjét. Jó szórakozást az elkövetkezendő percekhez!

Szegeden működik az ország egyik Nemzetközi oltóhelye

Az egész évben várva várt, gondosan kiválasztott nyaralást könnyen kellemetlen élménnyé változtathatja egy olyan betegség, amelyet kis előrelátással akár meg is előzhetett volna. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya működteti az ország egyik Nemzetközi oltóhelyét, ahol készséggel adnak tájékoztatást arról, milyen védőoltások, gyógyszerek kötelezőek illetve ajánlottak az utazás célpontjaként kiválasztott országban.

Búcsú Emikétől

Hétfőn 11 órakor gyászolók sokasága búcsúzott el Makón, a Kálvária úti temetőben Batik Antalné Emikétől, az Igási Koccintó tulajdonosától. A temetésen Kiss-Rigó László Szeged-Csanád megyéspüspök és Molnár László, makói tanár és újságíró búcsúztatót celebrált. Molnár László szerkesztőségünkkel megosztotta búcsúztatójának írásbeli változatát. 

Ifjú művészek munkáit állították ki a makói városházán

A XV. Jubileumi Makó és Térsége Ifjúsági Művésztelep öt tehetségének a munkáiból nyílt kiállítás hétfőn a városháza aulájában. Gera Ákos, Inokai Máté, Kurusa Anna, Marshall Tamás és Vajka Petra rajzait június 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Kezdődnek a BFMK nyári táborai

A mai nappal végleg kicsöngetnek az iskolákban és elérkezik a nyári táborok időszaka. Jövő hétfőtől tizennégy napközis tábor közül választhatnak a gyerekek és szüleik a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ kínálatából június 22-től egészen augusztus 7-ig. Az évek óta népszerű kalóz, kaland, élmény, néptánc és művészeti, kézműves táborok mellett az idén is lesz bentlakásos tábor - 10 napon át a mártélyi holtágnál.

Gyurta Dániel adta át a róla elnevezett úszógála vándorkupáit – Hangbejátszással, galériával!

A Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola 13. alkalommal rendezte meg június 3-án hagyományos úszógáláját, melyet idén átkereszteltek, és így az olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó, Gyurta Dániel nevét viselte. A versenyen diadalmaskodó intézmények csapatainak járó vándorkupát a híres sportember személyesen adta át hétfőn, előbb az Eötvös József Szakképző Iskolában, majd a Szent István Általános Iskolában. 

Traktorral ütközött egy személyautó

Tűzesetekhez és balesetekhez is riasztották a Csongrád megyei tűzoltókat az utóbbi napokban. Szombaton egy súlyos közlekedési baleset történt Domaszéknél, vasárnap pedig szabadtéri tűzesetekről érkezett lakossági bejelentés a szegedi főügyeletre.

Szenti Tibor: „Ez a könyv mindenkinek szól!”

A hétfői Napraforgó műsorában hiába csak két vendég szólalt meg (Nagy Vera néprajzkutató, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ főmuzeológusa rögzített interjú formájában, valamint Szenti Tibor író, néprajzkutató élőben), mégis három vendég volt. A harmadik az a könyv, amely a beszélgetés témáját adta a műsornak: Hódmezővásárhely néprajza

Szerelem első vérig és Beri Ary a szegedi Múzeumok Éjszakáján

Élete első szerelmének üzenhet bárki a szegedi Múzeumok Éjszakáján: a „Szerelem első vérig” című film harmincadik születésnapja alkalmából a Móra Ferenc Múzeum előtt helyeznek el egy szerelmes dobozt, ahová az üzeneteket várják. A múzeumi éjen a főszereplővel, Beri Aryval is találkozhatnak az érdeklődők.A szerelmes dobozt június 16-án, kedden 11 órakor helyezik ki a múzeum főlépcsőjéhez.

Erdélyben a hetedikes diákok

A Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda telephelyeinek (Dóc, Öttömös, Kömpöc, Pusztamérges, Harkakötöny) 7. osztályos tanulói június 4-6. között a „Határtalanul! Program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek” HAT-14-01-0606 sz. pályázat keretében 3 napos tanulmányi kiránduláson vettek részt Erdélyben.